Musorujsag
Élő Eredmények

Sportnap mozgáskorlátozottak számára

MTI
Hatodik alkalommal kerül sor szombaton a MERI Sportnapra, melynek célja, hogy a mozgáskorlátozott, fogyatékos emberek megismerhessék és kipróbálhassák azokat a sportokat, amelyeket ők is űzhetnek.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) a Magyar Paralimpiai Bizottsággal közösen a rendezi meg a sportnapot az OORI XII. kerületi főépületében.

A MEOSZ szerdai tájékoztatása szerint az eseményen közel húsz sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők, így többek között a bocciát, a kerekesszékes kosárlabdát, az ülőröplabdát, a kerekesszékes vívást, a lovaglást, az íjászatot, a kerekesszékes karatét és a jógát.

Egyes sportágakat paralimpikonok, világ- és Európa-bajnok parasportolók mutatnak majd be.

A sportnap házigazdája, Dani Gyöngyi ötszörös ezüstérmes paralimpikon vívó mellett jelen lesz Juhász Veronika és Juhász Tamás vívó, Engelhardt Katalin és Ráczkó Gitta úszó, Farkas László teniszező és Pálos Péter asztaliteniszező is.

A sportnapon évről-évre több százan vesznek részt, az aktív sportolók és az érdeklődők mellett olyan önkéntes segítők is, akik mozgásszervi rehabilitációval foglalkozó szakemberek vagy annak tanulnak.

További tartalmak