Kásás Tamás olykor hullámvasúton ül, de cseppet sem hiányzik neki a vízilabda

Valószínűleg mindenki egyetért abban, hogy Kásás Tamás vízilabdázó helye megkérdőjelezhetetlen a magyar sport halhatatlanjai között, ahová a napokban iktatták be. Sportemberi nagyságát három olimpiai aranyérme, továbbá világ- és Európa-bajnoki címe mellett az a megnyilvánulása is bizonyítja, hogy a rangos elismerést szíve szerint megosztaná játékostársaival. A hirado.hu munkatársa az egykori pólós klasszissal beszélgetett.

Milyen érzés a klub tagjának lenni?

Vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Egyrészt nagy elismerésnek tartom, hogy ilyen nagynevű sportemberek közé kerültem, másrészt viszont fura, hogy egy csapatsportágból csak engem kiválasztottak. Nem azt mondom, hogy kellemetlenül érzem magam, de jobb lett volna, ha együtt tudunk belépni az egyesületbe azokkal a csapattársaimmal, akikkel a sikereket elértük. Kicsit zavarban vagyok emiatt, hogy csak engem ért ez a megtiszteltetés, de fantasztikus dolog az egyesület tagjának lenni.
A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjai: Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina , dr. Faragó Tamás, dr. Fenyvesi Csaba, Földi Imre, Gyulay Zsolt, dr. Hegedűs Csaba, dr. Kamuti Jenő, dr. Kárpáti György, Keleti Ágnes, Kulcsár Győző, dr. Magyar Zoltán, Nagy Tímea, Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Székely Éva, dr. Török Ferenc, Vaskuti István, Wichmann Tamás

Mit gondol, a sok kiváló sportoló közül, miért önre esett a választás?

Erre a kérdésre nem szeretnék válaszolni, azokat kellene megkérdezni, akik meghozták ezt a döntést. Az biztos, hogy jó néhány olyan magyar sportoló van, aki megérdemelné az effajta elismerést.

Sok nagy siker részese volt, hiszen a magyar válogatottal három olimpiai bajnoki aranyérmet, világ- és Európa-bajnoki címet is szerzett. Tudom, hogy nem egyszerű ezek közül egyet kiemelni, mégis felteszem a kérdést: melyik volt pályafutása legemlékezetesebb mérkőzése?

Valóban nehéz választani, de így elsőre a 2004-es athéni döntő ugrik be, amikor megvédtük olimpiai bajnoki címünket. Az utolsó negyedben három gólt szereztünk és egyet sem kaptunk, így 8-7-re vertük a nagy rivális Szerbia-Montenegrót. Szokták emlegetni velem kapcsolatban  az 1997-es sevillai Európa-bajnokság döntőjét, amikor az én három gólommal győztük le 3-2-re Jugoszláviát, de ezt a meccset inkább a sajtó kapta fel, számomra az olimpiai döntők sokkal emlékezetesebbek.



 Több mint két éve befejezte a vízilabdázást. Hogyan alakul a civil élete?

Nagyon fontos nekem, hogy igazából szabad vagyok. Leginkább az éttermemmel foglalatoskodom, de mellette jut időm arra, amire akarom. A vállalkozással kapcsolatban úgy érzem magam, mintha hullámvasúton ülnék, vannak nagyon nehéz időszakok, de van olyan, amikor minden nagyon jól alakul. Egy éve megy az étterem, ennyi idő után semmiképp nem szabad feladnunk, hosszútávon gondolkodunk. Most úgy tűnik, jó irányba fordultak a dolgok.

 Hiányzik a vízilabda?

Az évek alatt eltávolodtam a sportágtól, egyáltalán nincs késztetésem arra, hogy lemenjek pólózni. Ez nem azt jelenti, hogy nem figyelek magamra, eljárok a konditerembe, ami most elég nekem. Ha hiányzik valami a vízilabdával kapcsolatban, akkor az a közösség, a csapattársak. Igazából ez volt nekem a legfontosabb. Nagyon élveztem, amikor együtt elutaztunk különböző túrákra.

 Ez azt jelenti, hogy edzőként sem térne vissza? Kapott mostanában ilyen felkérést?

Nem sokkal azután, hogy befejeztem a játékot, itthonról és külföldről is kerestek, de határozottan nemet mondtam. Azóta valószínűleg kész tényként kezelik, hogy nem akarok edzősködni, ezért már nem is kapok újabb ajánlatokat.