Musorujsag
Élő Eredmények

A Williams kiváló rajtjának titka

Auto Motor und Sport, FIA
Alaposan meglepte a Mercedest és versenyzőit a Williams silverstone-i rajtjával. De minek köszönhető ez a nagy különbség a két istálló startja között? Felipe Massa elárulta titkát.
Felipe Massa az élre áll a Brit Nagydíj rajtjánál (Fotó: xpbimages.com) Felipe Massa az élre áll a Brit Nagydíj rajtjánál (Fotó: xpbimages.com)

Akár könnyed Mercedes-siker is születhetett volna a Brit Nagydíjon – de nehéz Mercedes-siker lett belőle. Az eső mellett ugyanis a Williams is feldobta a futamot, mégpedig azzal, hogy két versenyzőjük már az első métereken a két Ezüstnyíl elé került. A grove-iak villámrajtja láttán jogosan merült fel a kérdés: a Williams kitalált valami új trükköt a rajtbeállítások terén? Rob Smedley, az istálló főmérnöke azonban cáfolta ezt: „Minden ugyanolyan volt, mint máskor.”

Azzal a különbséggel, hogy ezúttal a második sorból rajtoló két versenyző ugrott az élre… Felipe Massáék ugyanis az első kanyarig  vezető 420 méteren könnyedén dolgozták le rajtpozíciójukból adódó 16, illetve 24 méteres hátrányukat. Persze minden csak viszonyítás kérdése: miközben a fehér autók kiválóan, a Mercedesek igencsak bizonytalanul rajtoltak – s ez vezetett a látványos különbséghez.

A németeket azt követően különösen rosszul érinthette az első métereken összeszedett hátrányuk, hogy két hete Ausztriában Lewis Hamilton szintén beragadt a rajtnál, ami miatt a későbbi teszten, majd a silverstone-i gyakorlásokon is különösen nagy figyelmet fordítottak erre a területre. A brit például visszatért ahhoz a rugóhoz, amelyet Barcelonát megelőzően is használt kuplungjában. Elmondása szerint azonban ezúttal nem is ez jelentette a problémát. „A kuplung rendben volt, egyszerűen nagyon rossz volt a tapadás. És úgy gondolom, Nico esetében is így volt” – magyarázta. „Amikor a felvezető körnél kipörgettem a kerekeket, nagyon könnyen csúsztak. Amikor a rajtnál fölengedtem a kuplungot, a kerekek csak pörögtek. A tükörbe néztem, hogy lássam, mi történik, de csak pörögtek, én pedig arra gondoltam, istenem, el fogom veszíteni a pozíciót. És a Williams meg is előzött.”

Rosberg hozzátette, ő sem tud magyarázatot a gyenge indulásukra. „Egyszerűen rosszul rajtoltunk, nincs rá magyarázat. Még meg kell néznünk, mi történt. A rajtgyakorlatnál pedig még pontosítottam is a kuplung beállításán” – mondta az Auto Motor und Sportnak.

A Mercedes egyik mérnöke viszont némiképp ellentmondott versenyzőinek, s kijelentette, valójában nem az ő rajtjuk volt gyenge. „A mi rajtjaink nagyjából normálisak voltak. A Williamsé viszont fenomenális” – mondta.

A startoknál az elmúlt években már nem egyszer brillírozó Felipe Massa végül elárulta, mi volt a titka. „Köztudott, hogy Silverstone-ban a rajtrácsoknál különösen sima az aszfalt. Emiatt a kuplungomat minimális csúszásra állítottam be. Amikor láttam, mennyire túlpörögnek Lewis hátsó kerekei, a második pedállal hagytam maximális mértékben csúszni a kuplungot. Csak azt mondtam magamnak: nehogy ugyanazt csináld, amit a mercedesesek előtted” – magyarázta a brazil.

Aztán egy kicsit vállon is veregette magát. „A rajtjaim mindig is jók voltak. Talán egyetlen versenyző sem nyert még annyi pozíciót az első métereken, mint én.”  

 

További tartalmak