Musorujsag
Élő Eredmények

Bajba kerülhet a Lotus – a Renault csak erre vár?

Autosport
Felszámolási eljárást kezdeményezett a Lotus ellen a csapat egyik partnere. Amennyiben nem sikerül megállapodniuk a feleknek, az enstone-i gárda jövője veszélybe kerülhet. Hacsak a Renault…
Lotus (Fotó: Charniaux / XPB Images) Lotus (Fotó: Charniaux / XPB Images)

A Caterham és a Marussia tavalyi esete után elsőre meglehetősen aggasztónak tűnő hírek érkeztek a Lotus háza tájáról. Az Autosport beszámolója szerint ugyanis a csapat Xtrac nevű, erőátviteli alkatrészeket gyártó partnercége az alakulat felszámolását kezdeményezte a brit cégbíróságnál, miután Enstone komoly tartozásokat halmozott fel irányukban. A bíróságnak eredetileg e hét elején kellett volna tárgyalnia az ügyet, ám két héttel elhalasztotta a meghallgatást, mondván, ez idő alatt a feleknek meg kellene állapodniuk. Amennyiben ez nem történik meg, könnyen lehet, hogy az arany-feketék ellen csődeljárás indul.

„Az elmúlt tizenöt hónapban az Xtrac jóhiszeműen minőségi elemeket gyártott, hogy a csapat autói versenyezhessenek. Hosszú évek óta dolgozunk együtt Enstone-nal – akármilyen néven is futottak –, és bízunk benne, hogy találunk megoldást. Reméljük, hogy ezt a jelentős adósságot sikerül csökkenteni, és végül pozitívan zárul az ügy. Reméljük, sikerül tisztázni ezt, mert nagyon kedves emberekről van szó” – nyilatkozta az Autosportnak az Xtrac szóvivője.

A két éve anyagi problémái miatt már egy súlyos krízisen túljutó istálló ügyvezető igazgatója, Matthew Carter szintén abban bízik, hogy a bíróság közbeavatkozása nélkül is megoldhatják a problémát. A szakember magabiztosnak tűnik ez ügyben. „Sok beszállító kétkedik azok után, ami a Caterhammel és a Marussiával történt, ők pedig most úgy döntöttek, erre az útra kell lépniük. Az ügyet elnapolták, amíg meg nem állapodunk, és mindig is tudtuk, hogy így lesz. Pár beszállító előszeretettel nyúl ehhez a módszerhez, hogy megkapja a pénzét, ami talán nem is feltétlenül jár neki. Valójában már meg is van a megoldás: ezért is napolták el az ügyet. Mindent az irányításunk alatt tartunk – ez csak része a szokásos folyamatnak” – mondta nyugodtan Carter.

A mostani ügy mindazonáltal cseppet sem tűnik ennyire megnyugtatónak: az eljárás ugyanis arról árulkodik, továbbra sincs minden rendben a Lotus pénzügyei terén. És ez – valamint egy esetleges eljárás – éppen kapóra jöhet a Renault számára, amely a hírek szerint szívesen vásárolná vissza, s tenné ismét gyári csapatává az enstone-iakat. Minél nagyobb bajban az arany-feketék, mindezt annál olcsóbban tehetnék meg.

Carter azonban a pletykák kapcsán a minap kijelentette: továbbra sem kaptak valós ajánlatot a Renault-tól a csapat felvásárlására, és mindenképpen ki akarják tölteni a Mercedesszel kötött, 2020-ig szóló motorpartneri szerződésüket, amely alapból kizárná a franciák érkezését.

 

További tartalmak