Musorujsag
Élő Eredmények

Hosszú Katinka szeretné megdönteni a 400 vegyes világcsúcsát

mti
Még két száma hátra van, de Hosszú Katinka már most élete legjobb versenyeként emlegeti a kazanyi vizes világbajnokságot, s az a következő célja, hogy 400 méter vegyesen is világcsúcsot ússzon.

A 26 éves magyar hétfőn a 200 méteres vegyesszámban diadalmaskodott minden idők legjobb eredményével, a 200 méter hát szombati fináléját pedig úgy várja, hogy az elődöntőben megdöntötte Egerszegi Krisztina 24 évig fennállt országos csúcsát. Mindkét rekordot hosszú ideje üldözte már, ugyanakkor újabb célok lebegnek a szeme előtt.

„A 400 vegyes világcsúcsa akkor dőlt meg, amikor én is ott voltam, és negyedik lettem. Azt még nagyon szeretném… Nem tudom, holnap meglesz-e, én minden erőmmel azon leszek, de ha nem sikerül, akkor jövőre el akarom érni” – nyilatkozta az MTI érdeklődésére a négyszeres nagymedencés világbajnok, akinek a hosszabbik vegyesen 4:30.31 perc élete legjobbja. Ezt még szuperdresszben érte el a 2009-es római vb-n, míg az olimpiai bajnoki címvédő kínai Je Si-ven 2012-ben Londonban diadalmaskodott 4:28.43 perces világcsúccsal a döntőben, ahol Katinka lecsúszott a dobogóról.

Hosszú Katinka – Fotó: EPA/Tolga Bozoglu

Hozzátette, kissé furcsán érzi magát amiatt, hogy 200 méter vegyesen már övé minden idők legjobbja:

„Edzésen fejben elég sokat versenyeztem Ariana Kukorsszal, a korábbi csúcstartóval, de mostantól magamat kell megvernem. Ettől függetlenül sok olyat látok még ebben az úszásban, amit lehet javítani.”

Hosszú továbbra is úgy érzi, egy világcsúcs még az olimpiai bajnoki címnél is nagyobb dolog:

„Világcsúcsot úszni azt jelenti, hogy senki nem tud megverni. Természetesen ott szeretnék majd lenni az olimpiai dobogón, viszont egy olimpiai aranyérem azt jelenti, hogy valaki négyévente egy adott napon volt a legjobb, ott bármi megtörténhet.”

Hosszú a 200 méter vegyes döntője után azt mondta, győzelmében biztos volt, így jelenleg tisztában van azzal is, hogy ő a szám favoritja a riói olimpián.

„Férjem és edzőm, Shane azt szokta mondani, hogy a kártyáinkat most kiteregettük az asztalra, tehát én leszek az, akit elemezni fognak, és nézni fogják a részidőimet, próbálnak majd rájönni, hogy lehet engem megverni. Ugyanakkor mi is azon leszünk, hogy kielemezzük saját magamat, hogy lehet még ennél is gyorsabban úszni – jelentette ki, majd így folytatta: – Odaérhetek, ezért nem dőlhetek hátra, ugyanolyan agresszivitással kell készülnöm, mint ahogyan eddig tettem.”

Hozzáfűzte: rengeteg edzésre, nagyon erős felkészülésre és szerencsére van szükség az olimpiai aranyéremhez, reméli, minden össze fog jönni – reagált arra a kérdésre, hogy befoghatják-e riválisai a riói játékokig hátralévő egy évben.

Hosszú szombaton 16.47 órakor a 200 méter hát döntőjében érdekelt, ahol többek között az olimpiai és világbajnoki címvédő amerikai Missy Franklin, valamint a 100 méteren Kazanyban győztes, ausztrál Emily Seebohm ellen száll harcba.

„Nagyon izgatottam várom már a versenyt, ráadásul holnap a 400 méter vegyes is jön még, ami nagyon kemény lesz így, hogy a nyolcadik napra tették. De mivel már nyertem egy aranyérmet, ráadásul világcsúccsal, így is ez életem legjobb világbajnoksága” – hangsúlyozta.

Érdekesség, hogy Hosszú 100 méter háton is indult, az előfutamban elért országos csúcsát követően azonban visszalépett, mivel annak a számnak az elődöntőjét a 200 méter vegyes fináléjához közel rendezték. Az előfutamban elért 58.78 másodperces idejével bronzérmes lett volna.

„Sokan sajnálták, hogy nem lehettem ott, ugyanakkor szerencsére nagyon jó döntést hoztunk, hiszen azt a bronzérmet simán odaadtam volna előre a világcsúcsért. Viszont amikor beértek

További tartalmak