Ilyen lesz „Vettel ügynök” új csodafegyvere?

Ahogy közeleg az első teszt és az autóbemutatók ideje, egyre több a találgatás arról, vajon hogyan változnak a 2016-os versenygépek. Az olasz Autosprint saját grafikákon szemléltette, szerinte mit várhatunk a Ferraritól!

Ferrari (Fotó: Batchelor / XPB Images) Ferrari (Fotó: Batchelor / XPB Images)



Sebastian Vettel mint James Bond? Az olasz Autosprint című magazint megihlette a Ferrari 2016-os fejlesztési programjának kódjele, s 667-es ügynökként ábrázolta címlapján a négyszeres világbajnokot. Öltönyben, pisztollyal, bevetésre készen és a következő címmel: „Engedély a győzelemre”. De nem ez volt az egyetlen érdekes képmontázsuk: a német valódi idei „fegyverét”, az új Ferrarit is megálmodták.

 

 

Bár egyelőre nincsenek hivatalos információk a változásokról, a paddockban terjengő pletykák alapján a lap megrajzolta, tudomásuk szerint milyennek várható az egyelőre még el nem keresztelt versenygép. A legszembetűnőbb módosítást a Mercedes-mintára lerövidült orrkúp, valamint a nyomórudas első felfüggesztés jelenti – mindkettőről régóta találgatnak már. A lap szerint ugyanakkor a hátsó részt is jelentősen átdolgozzák az olaszok – amihez erőforrásuk új, kompaktabb elrendezése is hozzájárul. A szaklap úgy tudja, az MGU-H-t, valamint az MGU-K-t is előrébb tolják a motoron belül (előbbi a V-hengerek közé kerülhet), közelebb hozva ezzel egymáshoz a turbinát és a kompresszort, továbbá a köztes hűtőpanelek helyzete is megváltozik a karosszéria lekarcsúsítása érdekében. Emellett a váltó is kisebb lesz a korábbinál.

 



 

 

 

Bár a grafikák látványosak, és az olaszok sok esetben valóban rendelkeznek belső információkkal, hangsúlyoznánk, hogy a vázolt változások továbbra is csak találgatásnak számítanak. A csapat egyelőre nem közölt hivatalos információt (február 19-éről és 20-áról pletykálnak) autója leleplezésének dátumáról, ám miután az első teszt február 22-én veszi kezdetét, vélhetően még pár hetet várnunk kell a lepel lehullására.