Újabb korábbi ferraris kulcsember kötött ki a Manornál!

Újabb egykori Ferrari- és McLaren-mérnököt igazolt a Manor. A sereghajtó ezúttal a Scuderiától 2014-ben kirúgott korábbi technikai igazgatóra csapott le.

Pat Symonds (Fotó: xpbimages.com) Pat Fry (Fotó: xpbimages.com)



Kis túlzással lassan újra összeáll a Ferrari Sergio Marchionne előtti korszakának csapata – igaz, nem Maranellóban. Azt követően, hogy a Manor nemrég bejelentette, szerződtették az olaszok 2014 végén menesztett főtervezőjét, Nikolasz Tombaziszt, most kiderült, hogy a szintén az egy évvel ezelőtti „nagytakarítás” áldozatává váló korábbi technikai igazgató, Pat Fry is az istálló alkalmazottja lett.

A Manor azt közölte, a korábban a McLarennél is tevékenykedő Fry mérnöki tanácsadóként segíti a munkájukat. Ezen pozíciót az előző évben a Mercedes korábbi technikai igazgatója, Bob Bell töltötte be, aki John Booth és Graeme Lowdon távozását követően maga is elhagyta a kiscsapatot (s a hírek szerint csatlakozott a Renault-hoz). Fry rutinos szakembernek számít, mielőtt 2010-ben csatlakozott a Ferrarihoz, éveken át a McLarennél dolgozott, azt megelőzően pedig a Benettonnál.

A Manor vezetői úgy tűnik, csapatuk megerősítése érdekében igyekeznek összegyűjteni a nagyobb riválisoknál korábban kulcspozíciókban lévő, de az elmaradó eredmények miatt menesztett szakembereket. Fry most ugyanis nem csupán Tombazisszal, de korábbi mclarenes kollégájával, Dave Ryannel is újra együtt dolgozhat, akinek érkezéséről még múlt novemberben adott hírt az istálló. „Rendkívül szerencsések vagyunk, hogy Pat is csatlakozott hozzánk, hogy segítsen lerakni az alapokat az izgalmas technikai csomagunkhoz” – nyilatkozta a versenyigazgató pozícióban dolgozó Ryan. „A célunk, hogy hatékonnyá tegyük az autónkat a barcelonai tesztekre, aztán pedig kihasználjuk a teljesítményünket Melbourne-ben is, hogy a lehető legjobban kezdhessük a 2016-os idényt, és jó alapokkal rendelkezzünk a szezon további fejlesztéseihez.”

Zajlik tehát a megújulás a múlt évi konstruktőri bajnokságot utolsóként záró csapatnál – most már csak versenyzők kellenének. Több jelöltet is hírbe hoztak velük, egyikük, Pascal Wehrlein a múlt héten pedig azt nyilatkozta, két héten belül ennek kapcsán is döntés születhet.