Maldonado nem adta fel!

Tegnap hivatalossá vált, hogy Pastor Maldonado 2016-ban már nem lesz ott a Forma-1-es futamok rajtrácsán, ez azonban nem jelent egyet a venezuelai királykategóriás pályafutásának végével – legalábbis ebben bízik a menedzser, Nicolas Todt.

Pastor Maldonado (Fotó: Batchelor / XPB Images) Pastor Maldonado (Fotó: Batchelor / XPB Images)



Az elmúlt időszakban rengeteg pletyka látott napvilágot arról, hogy a Renault nem bírt megegyezni Maldonado főszponzorával, a venezuelai állami olajtársasággal (PDVSA), így az egyszeres futamgyőztesnek érvényes szerződése ellenére el kell hagynia az alakulatot. A találgatások végére hétfőn került pont, amikor Maldonado bejelentette, nem lesz ott az F1-es futamok rajtrácsán.

A dél-amerikai versenyző egy spanyol nyelvű közleményben mondott köszönetet azoknak, akik támogatták pályafutását, majd kijelentette büszke arra, amit az előző években elért a világ versenypályáin. Hiába „köszönt” azonban el szurkolóitól, Maldonado nem akarja elhagyni a királykategóriát, sőt menedzsere már most egyértelművé tette, keményen dolgozik azért, hogy partnere a folytatásban visszatérhessen a legjobbak közé.

Noha a PDVSA körüli zűrök miatt Maldonado mögött most nincs olyan erős szponzori csomag, mint az előző években, Todt mindent megtesz azért, hogy új támogatókat találjon, akik segíthetik a korábbi GP2-es bajnok visszatérését. „Még nem adta fel a Forma-1-et!” – mondta a francia szakember a Motorsportnak. „Azon vagyunk, hogy megtaláljuk a visszavezető utat, remélhetőleg már a következő szezonban. Hogy mit csinálunk idén, azt még nem tudom megmondani” – tette hozzá.

Todt azt is elmondta, barátságban váltak el a Renault-tól, tehát nem várható, hogy a folytatásban jogi útra terelik a vitát azzal az indokkal, hogy Maldonado érvényes szerződéssel rendelkezett, és a másik fél sem fog lépéseket tenni a PDVSA hirtelen távozás miatt. „Én tényleg csak azt mondhatom, hogy ez az egész barátságos módon ért véget” – hangsúlyozta.

Nicolas Todt (Fotó: Ehrhardt / XPB Images) Nicolas Todt (Fotó: Ehrhardt / XPB Images)