Szerződést hosszabbít a szövetség az Eb-győztes kapitánnyal

Szerződést hosszabbít a Magyar Vízilabda Szövetség Bíró Attilával, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányával. A megállapodás a 2017-es budapesti világbajnokság végéig szól.

Bíró Attila (balra) és a csapat remekül tud együtt dolgozni. Fotó: MTI/EPA/Toni Albir



Bíró Attila vezetésével januárban Európa-bajnok lett a csapat Belgrádban, az első hellyel egyszersmind kvótát is szerzett a nyári riói olimpiára.
"Komoly mérföldkőhöz érkeztünk, az elkövetkezendő másfél év alapjaiban határozhatja meg a szakág megítélését - nyilatkozta a sportági szövetség (MVLSZ) honlapjának a szakember, megemlítve, hogy a folytatásról szóló szerződést ugyan még nem írták alá, de "már csak formaságok vannak hátra". - Az, hogy első magyar csapatként kiharcoltuk az olimpiai részvételt, önmagában nem kis fegyvertény, ám nem szeretnénk megállni."
Az ötkarikás esélyeket illetően a kapitány leszögezte: csapatával a győzelemért utazik majd Rióba: "Ebben mindenki biztos lehet! Viszont egy olimpia semmihez sem hasonlítható verseny, a lélektani tényezőknek még nagyobb jelentősége lesz."

Bíró Attila a belgrádi győzelem után másfél héttel adott interjúban kiemelte, hogy az olimpia után "következhet a hazai világbajnokság, ami jó, ha egyszer adódik az ember életében, szóval a lehetőség adott, hogy igazán nagyot alkossunk".
A szakvezető kitért rá, hogy a belgrádi Eb-győzelemnek külön értéke van.
"A női vízilabdának érezhetően megdobja a tetszésindexét egy effajta siker - fogalmazott, majd így folytatta: tíz-tizenöt éve is fejlődőben volt ugyan a női póló, ám az azóta eltelt idő hozta meg igazán a változást. - Vagy kétszáz százalékot javult nézhetőségben, taktikában, küzdésben, fizikai állóképességben, lövő erőben."

A felvetésre, hogy az európai csapatokkal felveszi a válogatott a versenyt, a tengerentúliak elleni erőpróba viszont jóval nehezebbnek ígérkezik, Bíró Attila kiemelte, hogy az ausztrálok, de legfőképpen a világbajnok amerikaiak milyen férfias vízilabdát játszanak.
"Éppen ezért nem meglepetés, hogy a következő fél évben több erőfejlesztés szerepel majd a programban. Utóbbi csapat momentán kilóg fölfelé a mezőnyből, ám nem legyőzhetetlen, bizonyítja ezt a kazanyi világbajnokság is, amelyen az olaszok csak elkapták őket. Biztos vagyok abban, hogy ellenük sem leszünk majd esélytelenek" - nyilatkozta a waterpolo.hu-nak a női válogatott szövetségi kapitánya.