Musorujsag
Élő Eredmények

A legnagyobb rosszfiúk: Akik még pályázhatnak Maldonado szerepére

F1Fanatic
Mert Pastor Maldonado mindig balesetbe keveredik! A nemrégiben a partvonalon kívülre kerülő, ötéves F1-es pályafutása során valóban több emlékezetes bakit elkövető venezuelairól alighanem már örökké megmarad bennünk ez a fajta – amúgy kissé túlzó – sztereotípia. De vajon mennyire megalapozott? Az átfogó statisztikákat kedvelő F1Fanatic alaposabban is utánajárt ennek, és érdekes megállapításokra jutott.

 

Esteban Gutiérrez és Pastor Maldonado ütközése a 2014-es Bahreini Nagydíjon (Fotó: xpbimages.com) Esteban Gutiérrez és Pastor Maldonado ütközése a 2014-es Bahreini Nagydíjon (Fotó: xpbimages.com)

A 2011 és 2015 lefutott öt szezont megvizsgálva egyfelől kiderült, hogy egyetlen versenyzőt sem büntettek többször ez idő alatt, mint az egyszeres futamgyőztest. Pastor Maldonado neve mellé öt év alatt összesen 32 feketepont került, amiből ráadásul 26 az ő lelkén száradt, míg a fennmaradó hat büntetést a csapat hibájából (váltó vagy motorcsere) kapta. A második helyezett Romain Grosjean mindeközben kevesebb, mint fele ennyi egyéni hibát vétett, szám szerint 12-t, amit további 9, a csapat számlájára írható büntetés egészített ki. A nem túl dicső dobogó harmadik fokára Fernando Alonso léphet fel, ám a spanyolnál ez főként mindenkori csapatainak köszönhető, hiszen miközben saját hibájából csak 6-szor büntették, addig egyéb problémák miatt 12-szer.

Versenyzők és büntetések 2011-2015

(Forrás: F1Fanatic)

Versenyző Büntetés Egyéni hibából A csapat hibájából
Pastor Maldonado 34 26 8
Romain Grosjean 34 12 9
Fernando Alonso 18 6 12
Daniel Ricciardo 16 3 13
Jenson Button 16 3 13
Esteban Gutiérrez 15 11 4
Lewis Hamilton 15 10 5
Serigo Pérez 14 10 4
Jean-Éric Vergne 12 8 4
Nico Hülkenberg 12 7 5
Max Verstappen 12 6 6
Kimi Räikknen 11 5 6
Sebastian Vettel 11 5 6
Carlos Sainz 10 7 3
Danyiil Kvjat 10 4 6
Marcus Ericsson 9 7 2
Felipe Massa 9 6 3
Jules Bianchi 9 6 3
Max Chilton 9 5 4
Adrian Sutil 8 7 1
Valtteri Bottas 7 3 4
Kobajasi Kamui 6 4 2
Charles Pic 6 3 3
Bruno Senna 5 4 1
Giedo van der Garde 5 4 1
Kevin Magnussen 5 4 1
Mark Webber 5 1 4
Michael Schumacher 4 3 1
Roberto Merhi 4 2 2
Will Stevens 4 1 3
Narain Karthikeyan 3 3 0
Sébastien Buemi 3 2 1
Paul di Resta 3 1 2
Nico Rosberg 3 0 3
Vitalij Petrov 2 2 0
Jérome D’Ambrosio 2 1 1
Pedro de la Rosa 2 0 2
Felipe Nasr 1 1 0
Heikki Kovalainen 1 1 0
Jaime Alguersuari 1 1 0
Aleyander Rossi 1 0 1
Vitantonio Liuzzi 1 0 1
Andre Lotterer 0 0 0
Jarno Trulli 0 0 0
Karun Chandhok 0 0 0
Nick Heidfeld 0 0 0
Rubens Barrichello 0 0 0
Timo Glock 0 0 0

Mindez megerősíti azt a képet, miszerint Maldonado számít a mezőny igazi rosszfiújának. Csakhogy a blog azt is figyelembe vette, hogy a vizsgált versenyzők közül nem mindenki tagja már öt éve a mezőnynek, így a teljesített futamok számát is figyelembe véve kiszámolta azt is, mely résztvevőnek hány büntetés jut egy-egy futamra.

Ebben a vonatkozásban pedig Maldonado már a dobogóról is leszorult. Az első két helyen két tavalyi újonc, Carlos Sainz és Max Verstappen zárt. Előbbit összesen 10 alkalommal büntették meg eddigi 19 futamán, és ebből csupán három száradt a Toro Rosso lelkén. Csapattársa mindeközben hat egyéni és hat csapathibából származó büntetést könyvelhetett el, emellett pedig 8 büntetőpontot, amivel vezeti a vonatkozó rangsort, s egészen Monacóig félhet attól, hogy további négy egységet kapva eltiltják egy futamtól. A bronzérem Esteban Gutiérreznek jutott, aki 11 büntetést kapott eddigi két szezonja során.

Mutatóikat elnézve van rá sansz, hogy valamelyikük megdöntse Maldonado rekordját, az F1Fanatic szerint pedig esélyüket az is javítja, hogy az elmúlt két évben jelentősen nőtt a büntetések és az FIA által indított vizsgálatok száma (igaz, a szövetség ígérete szerint 2016-tól csökkeni fog).

A tíz versenyre jutó büntetések átlaga versenyzőnként (2011-2015)

(Forrás: F1Fanatic)

Versenyző Átlagos büntetések száma
Carlos Sainz 3,68
Max Verstappen 3,16
Esteban Gutiérrez 2,82
Pastor Maldonado 2,71
Giedo van der Garde 2,11
Kevin Magnussen 2,00
Marcus Ericsson 2,00
Jules Bianchi 1,71
Romain Grosjean 1,58
Roberto Merhi 1,43
Bruno Senna 1,43
Max Chilton 1,43
Jean-Éric Vergne 1,38
Adrian Sutil 1,23
Sébastien Buemi 1,05
Lewis Hamilton 1,04
Sergio Pérez 1,04
Narain Karthikeyan 1,03
Danyiil Kvjat 1,03
Nico Hülkenberg 0,91
Charles Pic 0,77
Michael Schumacher 0,77
Kobajasi Kamui 0,73
Kimi Räikkönen 0,67
Fernando Alonso 0,63
Felipe Massa 0,63
Felipe Nasr 0,53
Jaime Alguersuari 0,53
Vitalij Petrov 0,53
Valtteri Bottas 0,52
Sebastian Vettel 0,52
Jérome D’Ambrosio 0,50
Will Stevens 0,50
Daniel Ricciardo 0,34
Jenson Button 0,31
Heikki Kovalainen 0,24
Mark Webber 0,17
Paul di Resta 0,17
Andre Lotterer 0
Karun Chandhok 0
Alexander Rossi 0
Nick Heidfeld 0
Vitantonio Liuzzi 0
Jarno Trulli 0
Rubens Barrichello 0
Pedro de la Rosa 0
Timo Glock 0
Nico Rosberg 0

Rosberg a mezőny jófiúja

Miközben a rosszfiúkra nagyobb figyelem terelődik, érdemes kitekinteni a közölt lista aljára, azaz a legtisztábban versenyzőkre is. A statisztika összesen 48 versenyzőt tartalmaz, s a vizsgált öt év alatt mindössze egy, valamennyi vizsgált idényt végigversenyző résztvevő mondhatja el magáról, hogy egyetlen olyan büntetést sem kapott a versenyeken, ami az ő lelkén szárad: Nico Rosberg.

A német legsúlyosabb büntetését egy megrovás jelenti, s közben egyetlen vezetői hiba vagy incidens miatt nem szankcionálták. Öt év alatt összesen hét baleset kapcsán volt jelenése a versenybíráknál, végül rendre „ártatlanul” távozott. Más kérdés, hogy teljesen makulátlannak így sem nevezhető: 2012-ben Bahreinben Lewis Hamilton és Fernando Alonso ellen is kétes manőverrel védekezett (leszorította őket a pályáról), sokan pedig a Hamiltonnal való 2014-es spái ütközése miatt is megbüntethették volna.

 

További tartalmak