Musorujsag
Élő Eredmények

Hill szerint Rosberg idén „félelmetesebb ellenfél” lesz

Sky Sports
A királykategória 1996-os világbajnoka, Damon Hill úgy érzi, Nico Rosberg tanult az előző évek kudarcaiból, melyek erősebb versenyzővé tették, ezért idén félelmetesebb ellenfél lesz a címvédő, Lewis Hamilton számára.
Nico Rosberg és Lewis Hamilton (Fotó: Batchelor / XPB Images) Nico Rosberg és Lewis Hamilton (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Hill tudja, milyen érzés zsinórban kétszer alulmaradni a világbajnoki cím megszerzéséért folyó küzdelemben, 1994-ben és 1995-ben ugyanis elveszítette a Michael Schumacherrel vívott párharcot. Az 1996-os szezonban viszont ő emelhette magasba a bajnoki trófeát; a Sky Sports tudósítójaként dolgozó brit klasszis úgy érzi, a Mercedes német pilótája idén a nyomdokaiba léphet, azaz két kudarccal végződő versenyévad után elhódíthatja a világbajnoki címet.

A bajnoki győzelem esetén Rosberg nemcsak egyszeres világbajnokként „csatlakozna” Hillhez, hanem a brit után ő lenne a második, aki édesapjához hasonlóan feljutott a Forma-1 csúcsára. „Csak előre kell mennie, és megismétli az apja sikerét. Valószínűleg ő is tudja, hogy fogytán az idő, akkor pedig, amikor az ember mindent helyre tud rakni önmagában, sokkal keményebb kihívó lehet. Talán idén jóval határozottabb lesz, és ennek köszönhetően nehezebb lesz legyőzni” – magyarázza.

Damon Hill (Fotó: Bearne / XPB Images) Damon Hill (Fotó: Bearne / XPB Images)

Hill szerint a tavalyi szezon utolsó versenyei is erőt adhatnak a németnek (miután Hamilton világbajnok lett, minden futam a csapattárs sikerével zárult), aki az austini kudarc után sokkal összeszedettebbé és bátrabbá vált. „Azt hiszem, most félelmetesebb ellenfél! Úgy vélem, az austini vereség után érkezett el a fordulópont, azt követően, hogy Lewis megszerezte a világbajnoki címet, majd az eredményhirdetésnél hozzádobta azt a sapkát, ő pedig visszadobta neki. Nico ekkor határozta el, hogy ebből nem kér többet. Csak előre haladt, és megnyerte a következő futamokat!”

A Williams korábbi versenyzőjéhez hasonlóan a csapat jelenlegi pilótája, Felipe Massa is úgy látja, Hamiltonnak idén óvatosabbnak kell lennie, márkatársa ugyanis komoly veszélyt jelenthet, és valódi kihívó lehet a bajnoki küzdelemben. „Láthattuk, hogy Nico megnyerte az utolsó három versenyt, persze lehet, hogy Hamilton ekkor már nem volt annyira elszánt, hiszen világbajnok volt, korábban viszont nagyon szépen teljesített. Idén jobban kell összpontosítania, mert nem hiszem, hogy olyan egyszerű dolga lesz, csak nézzük meg, hogy teljesített Nico az utolsó futamokon” – nyilatkozta.

Nico Rosberg (Fotó: Moy / XPB Images) Nico Rosberg (Fotó: Moy / XPB Images)

További tartalmak