Musorujsag
Élő Eredmények

Manning mégsem vonul vissza?

MTI
Peyton Manning, a Denver Broncos irányítója az 50. Super Bowl megnyerését követően - a várakozásokkal ellentétben - nem jelentette be visszavonulását.

„Érzelmekkel teli héten és estén vagyunk túl. Most van egy pár fontos dolog, amely elsőbbséget élvez. Kell egy kis idő, amíg végiggondolom ezeket” – mondta Manning a visszavonulását firtató kérdésekre, hozzátéve, hogy korábbi edzőjétől, Tony Dungytól megtanulta, csak hideg fejjel szabad döntéseket hozni. – „Ma este rengeteg sört fogok meginni, elmondok majd egy imát, s köszönetet mondok annak az embernek, aki megadta nekem ezt a lehetőséget.”

Peyton Manning- Fotó: EPA/Tannen Maury

Peyton Manning, aki márciusban már betölti 40. életévét, az előzetesen jóval esélyesebbnek tartott Carolina Panthers elleni 24-10-es sikerrel a liga történetének első irányítója lett, aki két csapattal is Super Bowlt tudott nyerni, kilenc éve ugyanis az Indianapolis Coltsot vezette diadalra. Egyúttal mostantól ő az NFL történetének legidősebb bajnok irányítója.

Az 50. Super Bowlon Manning nem játszott kiemelkedően, mindössze 141 yardot passzolt, s kétszer is elveszítette a labdát. A meccs legértékesebbje így a Broncos legjobb védője, Vonn Miller lett.

NFL

További tartalmak