Musorujsag
Élő Eredmények

Babos kiemeltet verve jutott a negyeddöntőbe Szentpéterváron

MTI
Babos Tímea bejutott a negyeddöntőbe a 753 ezer dollár (208 millió forint) összdíjazású szentpétervári keménypályás női tenisztornán.

A világranglistán 51. magyar játékos a cseh Katerina Siniakova (109.) legyőzése után, csütörtökön a kilencedik helyen kiemelt román Monica Niculescuval (37.) találkozott, aki volt már 28. is a WTA-rangsorban. Babos korábban háromszor kikapott riválisától, de idén januárban, Sencsenben ő nyert 6:1, 6:4-re.

Monica Niculescu – fotó: fotó: EPA/Filip Singer

A WTA honlapja szerint a szentpétervári csatában a 22 éves magyar játékos 2:1-nél elvette ellenfele adogatását, 4:1-re elhúzott, ám a mezőnyben egyedülálló nyesett tenyereséről ismert Niculescu sorozatban öt gémet nyerve, 58 perc alatt besöpörte az első szettet.

A második szett hasonlóan kezdődött: Babos ismét 4:1-re meglépett, csakhogy ezúttal nem engedte felzárkózni az öt és fél évvel idősebb románt, hanem 6:1-re kiszerválta a játszmát.

A döntő szett Babos-brékkel indult, s a magyar játékos ismét megtartotta előnyét, majd 2 óra 15 perc elteltével már ünnepelhetett. Ellenfele a negyeddöntőben a második helyen kiemelt olasz Roberta Vinci (16.) lesz, aki döntőt vívott a tavalyi US Openen.

„Nagyon örülök, először jutottam a negyeddöntőbe egyesben Premier-kategóriás versenyen. Magas színvonalú meccsnek éreztem, jól ment a játék” – nyilatkozta honlapján Babos, hozzátéve, agresszívabbá váló játékának köszönhette, hogy fordított. Nem volt megelégedve az adogatásával, az alapvonalról viszont jól játszott saját megítélése szerint.

Eredmény:
nyolcaddöntő:
Babos-Niculescu (román, 9.) 4:6, 6:1, 6:3

Bencic (svájci, 1.)-Beck (német) 7:6 (7-3), 6:3

Kozlova (ukrán)-Vesznyina (orosz) 2:6, 6:3, 6:2

Kaszatkina (orosz)-Siegemund (német) 6:3, 6:4

További tartalmak