Egyelőre nem láthatnak Böde-gólokat a Fradi-szurkolók

Böde Dánielnek néhány hétre még szüksége van a teljes felépüléshez - mondta Thomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője.

"Elképesztően kemény munkát végzett a téli szünetben, még a két ünnep között is itt volt, már nagyon jó állapotban van, de néhány hétre még szüksége van" - nyilatkozott a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján a német szakember a válogatott csatárról, aki az Újpest elleni, utolsó tavalyi bajnoki mérkőzésen szenvedett bokasérülést.

Thomas Doll - MTI Fotó: Kovács Tamás Thomas Doll - MTI Fotó: Kovács Tamás



Doll egyúttal "üzent" azoknak a futballistáknak, akiknek az OTP Bank Liga góllövőlistáját vezető Böde távollétében lehetőségük van a csapatba kerülni. Mint mondta: nekik meg kell ragadniuk az alkalmat és kihasználniuk a lehetőséget a bizonyításra.

"Öt héten keresztül keményen készültek a fiúk, de egy nagyon jó kiindulási lehetőséget elajándékoztunk" - utalt Doll a Magyar Kupa-negyeddöntő első, szerdai felvonására, amelyen csapata 1-0-ra kikapott a vendég Videotontól.

"Az a fontos, hogy az ilyen találkozók után fel tudjunk állni, hiszen voltak már ilyen mérkőzéseink. Ilyenkor átütő erőre lenne szükség, de tegnap néhány játékos inkább eltűnt a pályán" - tette hozzá.

Doll úgy véli, a meccsen több gólhelyzetet is kialakítottak, de azokat nem használták ki, ráadásul a kapott gól is egy szerencsétlen szituációból született. Hangsúlyozta: megpróbálnak rendet tenni a fejekben és százszázalékosan a szombati, tavaszi bajnoki rajtra koncentrálni, amikor a sereghajtó Békéscsabához látogat a zöld-fehér együttes.

A Ferencváros 19 fordulót követően tetemes, 18 pontos előnnyel vezeti az OTP Bank Liga tabelláját.