Járványügyi szakértők is mennek az amerikai csapattal az olimpiára

mti
A terjedő zikavírus miatt két járványügyi szakértő is utazik az amerikai küldöttséggel a riói olimpiára.

„A bennünket elkísérő egyik specialista biztosan nő lesz, aki megérti, hogy mennyire fontos ez a téma a női versenyzőinknek” – jelentette be szerdán Scott Blackmun, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának ügyvezetője.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) múlt hétfőn globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a zikavírusos megbetegedések száma az amerikai kontinensen. A brazil egészségügyi minisztérium novemberben megerősítette, hogy ez a vírus áll a magzatoknál egyre szaporodó mikrokefáliás, kóros kisfejűséggel járó elváltozások hátterében. A riói szervezők ugyanakkor két hete jelezték: mivel a játékok augusztusi időpontja az ottani télre esik, a szárazabb és hűvösebb éghajlat jelentősen csökkenti majd a vírust terjesztő szúnyogok jelenlétét.

Az ausztrál orvos jobban tart a szennyezett víztől

Az ausztrál olimpiai küldöttség főorvosa szerint a terjedő zikavírusnál nagyobb veszélyt jelenthet a vízminőség Rio de Janeiróban.

„A várandós nőket eltanácsoljuk a Brazíliába utazástól, de a többiek esetében a vírusfertőzés 80 százalékban enyhe tünetekkel jár” – jelentette ki David Hughes, hozzátéve: nem ideális úgy olimpián szerepelni, hogy egy sportoló a szennyezett víz miatt hányással-hasmenéssel járó bélfertőzéssel küszködik.

Egy decemberi vizsgálat szerint a riói olimpia vitorlásversenyeinek otthont adó Guanabara-öbölben a víruskoncentráció még egy kilométerre a parttól is annyira magas, hogy hasonló esetben az Egyesült Államokban vagy Európában bezárnák a strandokat. Ha a vitorlázók három teáskanálnyi vizet lenyelnének, 99 százalék lenne az esély a megbetegedésükre.

„Több ausztrál versenyzővel és tisztségviselővel is beszéltem az elmúlt napokban, és a zikavírus ellenére mindegyikük kitart a brazíliai utazás mellett” – közölte David Hughes, aki elárulta, a mintegy 450 sportolót és 300 kísérőt ellátják szúnyogriasztóval, emellett azt tanácsolják nekik, hogy hosszúujjú és -szárú öltözéket viseljenek, továbbá ne aludjanak nyitott ablaknál.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni