Lámpaláz és öt menet Venezuelában

Bacskai Balázs kedden Caracasba utazik, hogy élete első félprofi mérkőzésén bokszoljon, a ringsarokban Erdei Zsolt segíti az Európa-bajnokot.

Bacskai Balázs Caracasba utazik. A magyar Európa-bajnok ökölvívó élete első félprofi mérkőzésén lép ringbe Venezuelában. A WSB-ben szereplő Caciques Venezuela bunyósa a lengyel Rafako Hussars ír vagy lengyel versenyzőjével kerül szembe, és öt, egyenként háromperces menetet kell bokszolnia. "Versenyen még sohasem bokszoltam öt menetet - mondta Bacskai a rá váró feladatról. - Venezuela is új lesz számomra, de ott lesz edzőm, Erdei Zsolt is, kis túlzással nélküle ki sem mentem volna."

Erdei Zsolt (balra) és Bacskai Balázs eddig eredményesen dolgozik együtt. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt



A felkészüléssel kapcsolatban Bacskai elmondta, hogy nem volt szükség, edzője szerint az öt menet sem okozhat neki gondot. "Nekem kell irányítanom a meccset, diktálnom a tempót, mert hosszú időre kell beosztani az erőmet. Arra számítok, lassabb lesz az iram, mint megszoktam, de majd kiderül - magyarázta a Vasas-Süllős remek formában lévő bunyósa, aki a legutóbbi három tornáját - a tamperei nemzetközi versenyt, az országos bajnokságot és  Bocskai István-emlékversenyt is megnyerte, így jó előjelekkel készülhet a tavasszal rá váró olimpiai kvalifikációs viadalra. - Akárhány meccs is van az ember háta mögött, minden újabb alkalommal ismét jelentkezik az izgalmi állapot. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nincs lámpalázam.  Jó formában vagyok, de azért ez mégiscsak egy különleges napja lesz a pályafutásomnak.  Ugyanilyen izgalmat éreztem akkor is amikor felkerültem a felnőttekhez vagy amikor a négyszer két percet felváltotta a háromszor három. Azok is fordulópontok voltak! Izgalom ide, izgalom oda fel kell nőnöm a feladathoz."