Musorujsag
Élő Eredmények

Dárdai gólzsákja sem érzi korrektnek a bánásmódot

Bild
Vedad Ibisevic úgy érzi, igazságtalanul bánnak vele a játékvezetők.

A Hertha BSC bosnyák gólvágója ellen egyre több szabálytalanságot követnek el a Bundesligában, de nem mindig kapja meg a jogosnak vélt szabadrúgást. A jelenség ellen a szombati, Wolfsburg elleni bajnoki után Dárdai Pál vezetőedző is vehemensen tiltakozott, a Bild pedig megszólaltatta az érintettet is.

Vedad Ibisevic - fotó: EPA/Annegret Hilse Vedad Ibisevic – fotó: EPA/Annegret Hilse

„Valóban nem érzem úgy, hogy ugyanolyan korrektül kezelnének engem, mint a többi játékost. De nem akarok az áldozat szerepében tetszelegni, egyszerűen csak focizni szeretnék. A játékstílusomat ez nem rontja, a csapat számára azonban káros, mivel így bizonyos szituációkban nem kap szabadrúgást, ami akár döntő is lehetne. Az pedig, hogy az ellenfél azonnal piros lapot követel, amikor szabálytalankodom, szintén nem korrekt.”

A remek őszt produkáló, jelenleg harmadik helyen álló Hertha a a tavaszi szezonban még nem tudott nyerni a bajnokságban, négy döntetlen mellett egy vereség a mérlege. Ibisevic szerint a helyzet egyáltalán nem olyan rossz. „Összességében egy győzelem hiányzik a jó rajthoz. A cél természetesen a három pont megszerzése Kölnben, ahol fel kell és fel is fogjuk venni a küzdelmet. A bajnokságban még bármi benne van számunkra.”

További tartalmak