Musorujsag
Élő Eredmények

Két magyar versenyzőt indíthat a Zengő Motorsport a WTCC-ben

M1 aktuális
Kétnapos tesztet rendeztek a túraautó-vb mezőnye számára, melyről nem hiányozhatott az immáron gyári Hondával versenyző Michelisz Norbert sem.

Lantos András wtccblog.hu szerkesztője elmondta, az olaszországi teszten egyedül Michelisz Norbert vezette az autót, két csapattára, a portugál Tiago Monteiro és a brit Rob Huff – aki 2012-ben világbajnoki címet nyert  – nem ült a volán mögé, a Honda a mohácsi versenyzőnek adta a két napot, ami „nagyon jó jel”.

„Nem annyira az autóval való összeszokás volt a cél, hanem részletmunkákat végeztek, ami más, mint amit a Zengő Motorsportnál eddig csináltak” – hangsúlyozta Lantos az M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatának.

A szakértő szerint a gyári háttérrel Michelisz előtt kinyíltak a lehetőségek, hiszen „korlátlan alkatrész áll rendelkezésre, és ha egy alkatrész elérte a futási idejének a végét, akkor azt kicserélik azonnal” mondta Lantos, aki szerint egy olyan privát csapatnál, ahol a lehetőségek korlátozottak, a spórolás miatt egy-egy alkatrészt addig használnak, amíg az működőképes. „Ha törik az autó, néhány órán belül ott van a tökéletesen felújított kocsi, ez nem volt meg eddig, emiatt mindig ott volt Norbi agyában, hogy picit óvatosabbnak kell lenni” – mondta.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a Zengő Motorsport a következő szezonban két autót is indít a világbajnokságon, ami az egész WTCC-mezőnyt meglepte.

„Tudtuk, hogy Zengő Zoltán nagy varázsló, aki a szakmában van, ezt szintén tudta róla” – mondta Lantos András, aki szerint az egész mezőnyt meglepte a magyar csapat azzal, hogy a következő szezontól két autóval indulnak a világbajnokságon. A csapattól származó információk szerin a két kocsit két fiatal magyar versenyző kaphatja meg 2016-ra, eddig Nagy Dániel, Tóth Norbert és Ifj. Ficza Ferenc nevét hozták összefüggésbe Zengő Zoltán csapatával, de Kiss Norbert és Wéber Gábor neve is felmerült.

„Zengő Zoltán meghatározta az irányt, mindenképpen fiatal magyarokat szeretne a csapatnál látni, ezért úgy gondolom, hogy Nagy Dániel és Ficza Ferenc lehet a két pilóta. Rövid távon Kiss Norbert és Wéber Gábor lenne az ideális megoldás, de erre most kevés esélyt látok” – mondta Lantos, aki szerint Michelisz az olaszországi teszten elért hatodik helyéből semmilyen következetést nem lehet levonni a szezon további alakulása szempontjából.

A WTCC 2016-os nevezési listája:
2 – Gabriele Tarquini – Lada Sport Rosneft – Lada Vesta WTCC
3 – Tom Chilton – Sébastien Loeb Racing – Citroën C-Elysée WTCC
4 – Tom Coronel – ROAL Motorsport – Chevrolet RML Cruze TC1
5 – Michelisz Norbert – Honda Racing Team JAS – Honda Civic WTCC
7 – Hugo Valente – Lada Sport Rosneft – Lada Vesta WTCC
10 – Nicky Catsburg – Lada Sport Rosneft – Lada Vesta WTCC
11 – Grégoire Demoustier – Sébastien Loeb Racing – Citroën C-Elysée WTCC
12 – Rob Huff – Castrol Honda World Touring Car Team – Honda Civic WTCC
18 – Tiago Monteiro – Castrol Honda World Touring Car Team – Honda Civic WTCC
25 – Mehdi Bennani – Sébastien Loeb Racing – Citroën C-Elysée WTCC
27 – John Filippi – Campos Racing – Chevrolet RML Cruze TC1
37 – José María López – Citroën Racing – Citroën C-Elysée WTCC
61 – Fredrik Ekblom – Polestar Cyan Racing – Volvo S60 TC1
62 – Thed Björk – Polestar Cyan Racing – Volvo S60 TC1
68 – Yvan Muller – Citroën Racing – Citroën C-Elysée WTCC
77 – René Münnich – Münnich Motorsport – Chevrolet RML Cruze TC1
89 – John Bryant-Meisner – Nika Racing – Honda Civic WTCC
TBA – TBA – Campos Racing – Chevrolet RML Cruze TC1
TBA – TBA – Zengo Motorsport – Honda Civic WTCC
TBA – TBA – Zengo Motorsport – Honda Civic WTCC

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Íme Michelisz gyári Hondája
A Genfi Autószalonon bemutatták a túraautó-világbajnokságon induló gyári Honda csapat idei autóját, amellyel Michelisz Norbert is versenyez majd.
Technikai