Újra pályán a Ferrari megosztó glóriája

A barcelonai teszt zárónapján is pályára vitte új glóriáját a Ferrari-istálló. Ezúttal Sebastian Vettel mérheti föl az eszköz menet közbeni hatását az autóból való kilátásra.

Sebastian Vettel a glóriával (Fotó: xpbimages.com) Sebastian Vettel a glóriával (Fotó: xpbimages.com)



„Kérem, ne! Ez a legrosszabb külső a Forma–1 történetében. Tiszteletben tartom a biztonság növelésének szándékát, de ez a Forma–1, és az tökéletesen jó, ahogy most van” – véleményezett Lewis Hamilton. „Az én véleményem: óriási biztonsági fejlődés. Végül is rendben van a kinézete is. ÉN MELLETTE VAGYOK!” – írta Nico Rosberg.

A Mercedes két versenyzőjének egymással teljesen ellentétes véleménye tökéletesen megmutatja, milyen fogadtatásra lelt a csütörtökön a Ferrari által először kipróbált új fejvédő eszköz, a glória. Kimi Räikkönen csütörtökön arról számolt be, nem zavarja annyira a kilátást, mint elsőre gondolnánk, ám a finn szavait legalább annyira szélsőségesen lehet értelmezni, mint amennyire Rosbergék vélekednek róla. Az új eszközt a próbaút után a sajtónak bemutató Ferrari-ember még úgy fogalmazott, bajnokuk szerint „rendben van” a glória, a nap végén a finnel interjút készítő egyes újságírók szerint viszont Räikkönen gesztusai nem éppen elégedettségről árulkodtak…

A mai napon vélhetően a szokásos jégemberi „okénál” hosszabb beszámolót is hallhatunk majd: péntek reggel a Ferrari tudniillik ismét fölszerelte a bukókeretet autójára, melyben ezúttal Sebastian Vettel vizsgálta meg, milyen érzés a glóriával vezetni.

 


Egy biztos, ha az eszköz a versenyzőkét nem is, a szurkolók többségének szemét nagyon is bántja. Az újítás mellett álló Nico Rosberg közösségi oldalán a Ferrari tesztjét követően véleményformálásra buzdította az F1-rajongókat, s a végeredmény a glória szempontjából kiábrándító lett: az emberek 75%-a nemet mondana a szokatlan keretes megoldásra.