Musorujsag
Élő Eredmények

Érthetetlen vagy sportszerű? - Dunaújvárosban lesz az MTK-Vasas

m4sport.hu/mlsz.hu
Vihart kavart a Magyar Labdarúgó Szövetség döntése, mely szerint Dunaújvárosban rendezik a szombati MTK-Vasas mérkőzést az OTP Bank Liga utolsó fordulójában.

Mint ismeretes, a labdarúgó NB I. hétvégén zárul, sok kérdésre csak az utolsó fordulóban fogunk választ kapni. Például arra, hogy a Békéscsaba mellett melyik csapat esik ki az első osztályból. A Puskás Akadémia a Budapest Honvéddal vív élet-halál harcot a bennmaradásért, a Vasas pedig az MTK-val meccsel az NB I-es folytatásért. Az angyalföldiek valamivel könnyebb helyzetben várják a záró fordulót.

A Vasas-Puskás mérkőzésen végre újra futballhangulat volt az Illovszky Rudolf Stadionban, köszönhetően a több mint 3300 szurkolónak. A záró fordulóban azonban mindössze 378 piros-kék fanatikus buzdíthatja a csapatot, hiszen az MTK-Vasas találkozót nem a Fáy utcában, hanem Dunaújvárosban rendezik meg. Ez sokak szerint érthetetlen döntés az MLSZ versenybizottságának részéről, hiszen így a hangulatot és a Vasas-szurkolókat száműzték a lelátókról. Adódik a kérdés, hogy két budapesti csapat mérkőzését miért a fővárostól 80 kilométerre kell megrendezni.”

„Szívesebben játszottunk volna itt, ez nem kérdés – nyilatkozta az M4 Spornak Michael Oenning, a Vasas vezetőedzője. – A szurkolóknak is jobb lett volna, de nem tudunk mit tenni. Sportolók vagyunk, és elfogadjuk ezt a döntést. Mindennek megvan a maga indokat, ezen sajnos nem tudunk változtatni.”

„A hétvégén tényleg nagyszerű hangulat volt, ilyet én még nem tapasztaltam a Vasas-pályán – mondta Korcsmár Zsolt. Az első perctől az utolsóig mellettünk álltak, és nyilván ez nagy segítség a csapatnak, főleg egy ilyen nehéz időszakban. Sajnáljuk, hogy nem itthon játszunk, ilyen döntés született, ezzel nem tudunk mit tenni, de ez nem szabad, hogy elvigye a fejünket.”

Ha a Vasas legyőzi az MTK-t, akkor biztosan bentmarad az első osztályban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség közleményben reagált a helyszínkijelöléssel kapcsolatos visszhangokra, melyben rögzíti, hogy a mérkőzés pályaválasztója, az MTK kérelmezte, hogy Dunaújvárosban játszhassa le utolsó bajnokiját. „A kérelmet, amely minden szempontból megfelelt a szabályoknak, elfogadta a Versenybizottság. A döntés ugyan kizárólag az MTK kérésére irányult, de tényleges velejárója, hogy a Vasas, amely a sorsolás szerint ebben a fordulóban idegenben játszik, nem élvezheti indokolatlanul a hazai környezet előnyeit – ezzel a versenysemlegesség elve érvényesült.”

A közlemény kitért arra is, hogy a klubkártya használatának kötelezettségét a bajnoki mérkőzések rendezéséért felelős hazai klubok jogosultak előírni, amihez a vendégcsapat szurkolói vonatkozásában a vendég klub egyetértése is szükséges. „Az MTK-Vasas mérkőzés esetében a mérkőzés szervezője, az MTK döntött úgy, hogy szurkolói kártya használatával értékesíti a jegyeket.”

Az MLSZ egyúttal megerősítette, hogy a 2016/17-es élvonalbeli bajnokság is 12 csapatos lesz.

További tartalmak