Musorujsag
Élő Eredmények

Räikkönen szerint a Ferrari nem elég gyors

FIA
Kimi Räikkönen Oroszországban megszerezte idei második dobogós helyezését. A hétvége alakulása után a finn elégedett az eredménnyel – összességében mégsem az.
Kimi Räikkönen (Fotó: xpbimages.com) Kimi Räikkönen (Fotó: xpbimages.com)

2007 bajnoka jó ütemben kapta el a rajtot, s az első körben már a második helyen haladt. Aztán a biztonsági autós fázis után lendületet vesztett, s ezzel ismét Valtteri Bottas mögé került. Csatázott honfitársával, majd Lewis Hamiltonnal, ám előbbit végül csak a boxban tudta megelőzni, míg utóbbinak annak műszaki problémái ellenére is bottal üthette a nyomát.

Kimi Räikkönen mindezek után felemás érzésekkel beszélt versenyéről. „A rajt itt nagyon fontos, mert hosszú út vezet az első kanyarhoz. Nagyon jó rajtom volt – nos, nem nagyon jó, de volt olyan jó, mint az előttem lévőké. Megvolt a szélárnyékom, ezért megelőztem Valtterit. Aztán jött a biztonsági autó, és ugyanaz történt, ami tavaly: a Williams szélárnyékot fogott a hosszú egyenesben, majd megelőzött. Semmit sem tehettem.”

„Ezt követően jó köridőket autóztam, tudtam követni őt, és amikor megpróbáltam előzni az első kanyarban, kicsit bizonytalan voltam. Tempót veszítettem a következő kanyarokban, elkövettem egy kis hibát, és Lewis már mellettem is volt. Próbáltam tartani, de már ott volt, így elengedtem. Az egyetlen esélyem az volt, hogy követem őket, és egy kicsit hosszabb etapot futok, hogy aztán jobban odalépjek, ha tiszta lesz előttem az út.”

Kimi Räikkönen (Fotó: xpbimages.com) Kimi Räikkönen (Fotó: xpbimages.com)

„Sikerült elkapnunk a Williamst. Az autó egész jól viselkedett, de kicsit spórolnom kellett az üzemanyaggal, ami korlátozta a tempómat. Ennek ellenére ez egy jó verseny volt. Nyilván előrébb akarunk kerülni a két autónkkal – ilyen szempontból nem volt ideális. Egész hétvégén küszködtem kicsit, így a harmadik hely jó. A versenyen jó volt az autóm, olyan, amilyennek szeretem, de az edzéseken és az időmérőn szenvedtem vele. Szóval rendben vagyunk, de még ez sem az, mire vágyunk.”

Az ugyanis a Mercedes legyőzése lenne, ami viszont eddig idén még nem jött össze a Ferrarinak. Räikkönen a nap végén elismerte, még mindig túl lassúak az ellenfélhez képest. „Nem könnyű megállapítani, mire lenne szükségünk, de biztos vagyok benne, hogy több apró dologban javulhatunk, és lesznek még újításaink. De a Mercedes nagyon gyors volt az elmúlt években, és idén is az. Nem hiszem, hogy idén eddig bármikor is sikeresen összeraktunk volna egy tiszta hétvégét, és ez sem segített. De nem várhatod el, hogy csak úgy legyőzz egy ilyen csapatot. Nem s ikerült mindkét autónkkal olyan helyen célba érni, amit megérdemelnénk. Ez csalódás, de biztosra veszem, hogy odaérünk” – összegezte helyzetüket a „Jégember”.

További tartalmak