Musorujsag
Élő Eredmények

Button „kis híján a Williamshez szerződött” – idén meg is teszi?

Sky Sports, Globo
Jenson Button kis híján csatlakozott a Williamshez, mielőtt meghosszabbította szerződését a McLaren-Hondával – állítja a Sky Sports szakértője, David Croft, aki nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a brit 2017-ben tényleg korábbi csapatánál fog versenyezni.
Jenson Button (Fotó: Moy / XPB Images) Jenson Button (Fotó: Moy / XPB Images)

A tavalyi szezonban sokáig bizonytalan volt Button sorsa, aki csak októberben hosszabbította meg szerződését jelenlegi csapatával. A bejelentés előtt több forrás is arról írt, a korábbi világbajnoknak a McLaren és a visszavonulás közül kellett választania, de felmerült, hogy visszatérhet első Forma–1-es alakulatához, a Williamshez is. Ezt a lehetőséget csak kevesen vették komolyan, most azonban a mértékadó Sky csatorna munkatársa is arról beszélt, volt valóságalapja a pletykáknak.

„A tavalyi szezon végén Jenson nagyon közel került ahhoz, hogy csatlakozzon a Williamshez” – jelentette ki David Croft, majd hozzátette, ez állt a hátterében annak, hogy Sir Frank Williams alakulata késleltette Valtteri Bottas szerződésének meghosszabbítását. „Mérlegelték a lehetőségeiket, és nem léptették életbe azonnal Valtteri opciós szerződését. Ez egészen addig tartott, amíg a McLaren be nem jelentette Jenson hosszabbítását, a Williams pedig Valtteriét” – folytatta a tapasztalt kommentátor, aki nem tartja kizártnak, hogy az ügy 2016-ban folytatódik.

Jenson Button, 2000, Belgium – egy fiatal brit pilóta öröme, miután megszerezte az 5. helyet (Fotó: xpbimages.com) Jenson Button 2000-ben, a Belga Nagydíjon (Fotó: xpbimages.com)

„Idén lejár a szerződése, és Felipe Massa szerződése is lejár, a Williams pedig vet majd egy pillantást a pilótapárosára” – jegyezte meg sejtelemesen. Azt egyébként a 2016-os szezon kezdete óta több forrás is elhintette, hogy Button visszatérhet a Williamshez. A Globo például arról adott hírt az orosz futam alatt, hogy a 2009-es világbajnok és a brit alakulat nagyon közel került a megegyezéshez. Erről a McLaren korábbi munkatársa, Marc Priestley a Sky műsorában mindössze annyit mondott: „Szép befejezése lenne ez Jenson pályafutásának, hiszen bezárná a kört.”

Button helyét a McLaren felfedezettje, Stoffel Vandoorne venné át, aki idén már a királykategóriában is bizonyította rátermettségét, amikor a sérült Fernando Alonso helyetteseként pontot szerzett a bahreini futamon. Azóta a Superformulában is letette névjegyét, első verseny ugyanis dobogós helyezést szerzett. „Ha a Red Bullnak problémái vannak a pilótapárossal, akkor a McLaren problémája Stoffel” – fogalmazott Croft. „Remek versenyzőt neveltek belőle, sok pénzt öltek bele és már tudják, hogy jól teljesít. Fernandónak szerződése van, szóval ő nem mehet, és Jenson? Erről a szezon során kell dönteniük. A Williams pedig figyeli őt. Frank nagy rajongója Jensonnek, akárcsak Calire, és ahogyan Marc mondta, szép lezárása lenne ez az ő történetének” – zárta gondolatát.

Stoffel Vandoorne (Fotó: Charniaux / XPB Images) Stoffel Vandoorne (Fotó: Charniaux / XPB Images)

További tartalmak