Musorujsag
Élő Eredmények

Több tízezer embert várnak a Dunai Regattára

M1/MTI
A szervezők reményei szerint több tízezren látogatnak majd ki szombaton a Dunai Regattára, amelyet negyedik alkalommal rendez meg a budapesti Műegyetem rakparton a tehetséggondozással foglalkozó Antall József Tudásközpont.

Méhes Csaba, az esemény kommunikációs koordinátora az M1 aktuális csatornán nyilatkozva úgy fogalmazott: az egész napos, ingyenes fesztivál igazi sportkavalkád lesz.

„Egyrészt a Dunán zajlik majd az evezős és sárkányhajós verseny, a rakparton pedig maguk a kilátogatók sportolhatnak, több sportág közül is választhatnak” – mondta.

Az idei regatta sztárvendége a két nagy múltú angliai egyetem, Oxford és Cambridge evezőscsapata lesz. Mellettük hat magyar egyetem profi evezőscsapata sorakozik majd fel a Dunán, az amatőr sárkányhajós futamokon pedig tizenöt hazai egység indul – hangzott el az interjúban.

A versenyzők a Duna legszebb fővárosi szakaszán eveznek végig, így a szurkolók a Lánchídtól, illetve a Parlamenttől egészen a Műegyetem rakpartig lelkesíthetik egyetemük csapatát. Az evezősök 2000 métert, a sárkányhajósok pedig több mint 3000 métert teljesítenek. Mindkét verseny előfutamokból és döntőből áll majd.

A regatta idejére leállítják majd a dunai hajóforgalmat, a fesztivál központi helyszínét, a Műegyetem rakpartot pedig lezárják az autók elől.

A szombaton 11 órakor rajtoló rendezvény sokszínű parti programmal és esti koncertekkel is várja a látogatókat. A Műegyetem rakparton napközben a szurkolásé és a sportolásé lesz a főszerep, estére viszont hangulatos fesztivállá alakul a regatta, és a tervek szerint hajnalig tart majd a buli.

A szervezők öt-hatszáz aktív résztvevőre és mintegy 25 ezer látogatóra számítanak. Céljuk, hogy közelebb hozzák egymáshoz az egyetemeket, felhívják a figyelmet a sportos életmód fontosságára, építsék Budapest imázsát és szemléltessék a Duna sokszínű kihasználási lehetőségeit.

További tartalmak