Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton: Eddig csak három időmérőm volt, mindhármat hoztam!

Motorsport
Lewis Hamilton várakozások nélkül, de annál elszántabban vág neki a vasárnapi Spanyol Nagydíjnak – a pole-ból. Vajon meglesz az idei első futamgyőzelme?
Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com) Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com)

Meggyőző körrel utasította maga mögé Nico Rosberget Lewis Hamilton a barcelonai kvalifikáció harmadik felvonásának végén – s ezzel megszerezte pályafutása 52., idei 3. pole pozícióját. Miután az elmúlt tíz évben mindössze két alkalommal fordult elő a katalán pályán, hogy nem az első rajtkockából induló versenyző nyerte a futamot, kilátásai igazán jók vasárnapra.

Ő azonban nem bízza el magát. „Nem számítok semmire a verseny alakulását illetően. Csak annyit tudok, hogy kemény munka vár rám, mert Nico gyors lesz. A gumistratégia és más hasonló tényezők is fontos szerepet játszanak majd. Egyszerűen csak élvezni akarom a délutánt, mert ez egy jó délután volt. Aztán megpróbálok a lehető legjobb állapotba kerülni holnapra, jól aludni az éjszaka. Holnap meg lesz, ami lesz. Amíg mindent jól csinálok, bármi is jöjjön, a lehető legjobban tudok reagálni rá” – nyilatkozta az idén eddig igencsak peches címvédő.

Bár a mostani edzéselsőség kapcsán hajlamosak vagyunk visszatérésről beszélni, Hamilton felhívta a figyelmet arra, hogy 2016-ban eddig mindössze akkor veszített az időmérőn Rosberggel szemben, amikor motorproblémája volt. „Itt nem lehet előzni, ezért a pole az egyetlen lehetőség. De ami az időmérőket illeti, én háromból hármat hoztam! Csak három időmérőn vettem részt, és háromszor álltam a pole-ban. Szóval nagyon elégedett vagyok.”

Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com) Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com)

„A célunk minden évben az, hogy mindig megszerezzük a pole-t, minden lehetőséget megragadjunk, amikor legyőzhetjük a csapattársunkat a kvalifikáción, mert így nyerhetünk versenyeket. Jelenleg a futamok terén le vagyok maradva, de sok verseny van még, sok lehetőség. Egyszerre tehát csak egy lépést – még ha sok lépésre is van szükségem és nagy lépésekre. Nem lesz könnyű.”

Hamilton végül kiemelte, különösen azért örült a szombati elsőségének, mert pénteken még egyáltalán nem úgy nézett ki, hogy túl tud lépni autója vezethetőségi problémáin. „Az időmérő alapvetően arról szól, hogy minden területen javulj, mindent helyre tégy, élj az összes rendelkezésedre álló eszközzel, és a lehető leggyorsabban felépíts valamit a pénteki tapasztalatokra. Sajnos nekem viszont nem voltak meg a pénteki alapok.”

„Az alapot a harmadik edzés jelentette. Aztán kimentem, kitapostam az autó lelkét is, és reméltem, hogy összeáll. A Q2-es időm igazán jó volt, és ezzel jó formában kezdtem a Q3-at is. Tudtam, hogy Nico mögöttem van, de úgy haladtam át a célon, hogy tudtam, ez egy jó kör volt. Meglepődtem volna, ha Nico túl tudja szárnyalni, és olyan sokat tud javítani az előző köréhez képest. Amikor mondták, hogy nyertem, ugyanazt éreztem, mint minden edzéselsőségnél. Hihetetlen, hogy már ötvenkétszer megtörtént” – nyilatkozta a háromszoros bajnok.

Vajon vasárnap megteszi az újabb lépést?

Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com) Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com)

További tartalmak