Íme a válogatott Eb-meze

Bemutatták a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki mezét. Az új szerelés az Elefántcsontpart elleni, pénteki barátságos mérkőzésen fog debütálni a Groupama Arénában, ahol egyből vásárolni is lehet már belőle.

Az adidas közleménye szerint a több mint 60 ezer szurkoló bevonásával megszavazott új szerelés nem tér el a megszokottól: míg a hazai mez piros, vállán fehér csíkokkal, addig az idegenbeli alapszíne fehér, vállrészét pedig piros csíkok díszítik. A két garnitúrában közös újításként jelenik meg a felsőrészek ujját körül ölelő, valamint a mez alsó peremén is végigfutó zöld csík, mely által a magyar nemzeti színek mindegyikét reprezentálja az új szerelés. A nadrágra az MLSZ címere került.

A magyar válogatott Eb-szerelése


"Számomra a legkedvesebb újítás, hogy a nemzeti színeink mindegyike megjelenik az új mezen. Eddig a felsőn nem, csupán a sportszáron jelent meg a zöld szín. Elsőre szokatlan volt még a szurkolói szavazás során, de jól sikerült!"– nyilatkozta az új szerelés kapcsán Juhász Roland.

"Ha a mellizmaid rendben vannak, akkor szépen kiemeli azokat az új mez, ami az ellenfelekkel szemben is jól jön – kommentálta a felsőt Lovrencsics Gergő. - A klasszikus színekben büszkén képviselem majd hazánkat az Európa-bajnokságon.”

A mezeket május 20-tól meg is lehet vásárolni, háromszázat pedig az adidas jótékonysági célra ajánlott fel. "Szeretnénk, ha a mezek olyan emberekhez is eljutnának, akik nincsenek olyan szerencsés helyzetben, hogy megvásárolják. A kiválasztásban ismert sportolók lesznek segítségünkre” – nyilatkozta Lengyel Zsolt, az adidas Budapest Kft. ügyvezető igazgatója. A felajánlott mezekért a hungary@adidas.com e-mail címen vagy postán az adidas Budapest Kft. címén (1118 Bp. Rétköz utca 5.) lehet jelentkezni.