Musorujsag
Élő Eredmények

Négy arany-, két ezüst- és egy bronzérem a csütörtöki termés az úszó Eb-n

M4 Sport/MTI
Cseh László 200 méter pillangón, Kapás Boglárka 800 méter gyorson, Hosszú Katinka pedig 200 méter vegyesen szerzett aranyérmet csütörtök este a londoni vizes Európa-bajnokságon. A Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Kapás Boglárka, Hosszú Katinka összeállítású női 4X200 méteres gyorsváltó is Európa-bajnok lett. Hosszú 100 háton, valamint Bohus Richárd 50 méter háton ezüst-, Kenderesi Tamás 200 pillangón bronzérmes lett.

A kedden 50 méteren ezüstérmes Cseh a szám világbajnoki címvédőjeként kétséget sem hagyott formája felől, és magabiztos rajt-cél győzelmet aratott. A pályafutása 13. Eb-aranyát megszerző, 30 éves versenyző 1:52.91 perccel csapott elsőként a célba, így mindössze 21 századdal maradt el saját országos csúcsától.

„A kazanyi vb-n is képes lettem volna ilyen időre, de ez most jött ki. Szerettem volna megdönteni az Európa-csúcsomat, de azért annak örülök, hogy 1:53 perc alatt értem célba. Úgy érzem, az olimpián ennél még jobb formában lehetek” – értékelt Cseh.

Kenderesi elmaradt az előfutamban elért egyéni legjobbjától, de 1:55.39 perces idejével így is harmadik lett pályafutása első felnőtt világversenyén, ráadásul mindössze négy századdal volt lassabb a második dán Viktor Bromernél.

Az eredményhirdetésnél két magyar versenyző is felléphetett a dobogóra.

„Nagy hajrá volt, ha előbb kezdem, lehet megvan az ezüst is, de az is lehet, hogy akkor nem lesz ilyen erős. Azt éreztem, hogy a tegnapi egyéni rekord sokat kivett belőlem” – mondta Kenderesi.

Kapás Boglárka, az UTE 23 éves versenyzője, aki 2012-ben Debrecenben arany-, két évvel később Berlinben pedig bronzérmes lett ezen a távon, 8:21.40 perces idejével mindössze 19 századdal maradt el saját országos csúcsától.

Kapás a táv negyedéig a harmadik helyen tempózott, de féltávnál már az élen haladt. Onnantól kezdve fokozatosan növelte az előnyét, s még hajrában sem tudták megközelíteni.

„Nagyon jól összerakott úszás volt. Sose éreztem magam ennyire jó formában, de jobb időt szerettem volna elérni. Ehhez ennél gyorsabban kell kezdeni” – értékelt Kapás.

Az M4 Sport nézői élőben láthatták, ahogy Kapás Boglárka átvette az aranyérmet.

Hosszú Katinka címét megvédve aranyérmet nyert 200 méter vegyesen.

A Vasas 27 éves sportolója már pillangón is elsőként fordult, de igazán háton húzott el a mezőnytől, előnyét pedig végig megőrizte, végül 2:07.30 perccel csapott elsőként a célba.

Hosszú ebben a számban sorozatban negyedszer nyert a kontinensviadalokon, s pályafutása 12. Eb-aranyérmet szerezte. Londonban harmadszor győzött, ugyanis ezt megelőzően 400 méter vegyesen és 200 méter háton is az első helyen végzett.

A finálé másik magyar résztvevője, Verrasztó Evelyn 2:12.91 perccel ötödik lett.

Hosszú Katinka címvédőként ezüstérmet nyert 100 méter háton. A bajai versenyző a 200 méter vegyesen aratott győzelme után bő fél órát pihenhetett, majd közvetlenül az eredményhirdetés után kellett ismét vízbe ugrania. Az első 50 méteren még harmadikként fordult, majd fokozatosan megközelítette az élen haladó dán Mie Nielsent, de utolérni már nem tudta, 58.94 másodperces idejével 21 századdal kapott ki tőle.

„Ugyan második lettem, de csak örülhetek, mert nagyon jó időt úsztam. Az volt a cél, hogy 59 másodpercen belül érjek célba és ez sikerült” – mondta Hosszú.

A Vasas 27 éves sportolója hétfőn 400 méter vegyesen, kedden 200 méter háton, csütörtökön pedig korábban 200 méter vegyesen győzött, azaz a negyedik érmét nyerte Londonban.

Aranyérmet nyert a Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Kapás Boglárka, Hosszú Katinka összeállítású női 4×200 méteres gyorsváltó.

Jakabos még harmadik helyen indította Verrasztót, ráadásul 3,5 másodperces hátránnyal a vezető svédek mögött. A magyar staféta második tagja helyezésben nem jött előrébb, de két másodpercet ledolgozott a hátrányból. A 800 méter gyorson szűk két órával korábban aranyérmes Kapás viszont már elsőként „engedte útjára” Hosszút, aki csütörtökön korábban két döntőben is érdekelt volt, egy-egy arany- és ezüstérmet szerezve 200 méter vegyesen és 100 méter háton. A bajai úszó ennek ellenére végig bírta a távot, sőt, eleinte növelte is előnyét, így magabiztosan hozta be a váltót az első helyen 7:51.63 perccel.

„A végére nagyon elfáradtam, de összességében jó időt úsztam” – kezdte az értékelést Jakabos.

Verrasztó elárulta, nem gondolta, hogy lesz még valaha Európa-bajnok 2010 után, amikor ugyanebben a számban győztek a magyarok. Ezért köszönetet mondott társainak.

„Úgy ugrottam vízbe, hogy most mindenkit lenyomok. Amikor a végén láttam, hogy sikerült, akkor tudtam, ez a győzelem már megvan, mivel Katinka az utolsó emberünk” – mondta Kapás.

Az immár négy arany- és egy ezüstéremnél járó Hosszú kifejtette, nem esett jól neki ez a harmadik úszás a délutáni programban. A taktikája az volt, hogy elég előnyt építsen ki az első 100 méteren, hogy az kitartson a másodikon. Kijelentette, az eddigi négy londoni aranyából ez a legkedvesebb számára.

Ez volt a magyar úszók hatodik aranyérme a londoni kontinensviadalon, az előző ötből hármat Hosszú nyert 200 és 400 méter vegyesen, továbbá 200 méter háton, illetve egyet-egyet Kapás 800 méter gyorson és Cseh László 200 méter pillangón.

Eredmények:
férfiak:

200 m pillangó, Európa-bajnok:
CSEH LÁSZLÓ 1:52.91 p
2. Viktor Bromer (Dánia) 1:55.35
3. KENDERESI TAMÁS 1:55.39

50 m hát, Európa-bajnok:
Camille Lacourt (Franciaország) 24.77 mp
2. BOHUS RICHÁRD 24.82
3. Grigorij Taraszevics (Oroszország) 24.86

200 m mell, Európa-bajnok:
Ross Murdoch (Nagy-Britannia) 2:08.33 p
2. Marco Koch (Németország) 2:08.40
3. Luca Pizzini (Olaszország) 2:10.39

nők:
 800 m gyors, Európa-bajnok:
KAPÁS BOGLÁRKA 8:21.40 perc
2. Jazmin Carlin (Nagy-Britannia) 8:23.52
3. Tjasa Oder (Szlovénia) 8:25.68

 200 m vegyes, Európa-bajnok:
HOSSZÚ KATINKA 2:07.30 perc
2. Siobhan-Marie O’Connor (Nagy-Britannia) 2:09.03
3. Hannah Miley (Nagy-Britannia) 2:11.84
…5. VERRASZTÓ EVELYN 2:12.91

100 m hát, Európa-bajnok:
Mie Nielsen (Dánia) 58.73 mp
2. HOSSZÚ KATINKA 58.94
3. Kathleen Dawson (Nagy-Britannia) 59.68

4×200 m gyorsváltó, Európa-bajnok:
MAGYARORSZÁG (Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Kapás Boglárka, Hosszú Katinka) 7:51.63 p
2. Spanyolország (Melanie Costa Schmid, Patricia Castro Ortega, Fatma Gallardo Carapeto, Mireia Belmonte Garcia) 7:53.38
3. Hollandia (Andrea Kneppers, Esmee Vermeulen, Robin Neumann, Femke Heemskerk) 7:53.63

 

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="505485"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Négy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel folytatódott az úszó Eb
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2016/05/K__AP20160519133-1024x690.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak