Musorujsag
Élő Eredmények

Sárosi Laura: Rio egy valóra vált álom

MTI
A riói olimpiai kvótaszerzéssel teljesült az álma Sárosi Laurának, aki húsz év után első magyar tollaslabdázóként szerepel majd ötkarikás játékokon.

„Nagyon örültem a kvótának, mert volt egy nagy hullámvölgyem december-januártól, amikor már majdnem biztosnak tűnt a helyem, de aztán a vetélytársak és az én eredményeim úgy alakultak, hogy végül éppen határeset volt, kijutok-e” – nyilatkozta az MTI-nek Sárosi Laura.

Hozzátette, nem bánta meg a döntését, hogy a franciaországi La Roche-sur-Yon-ban rendezett áprilisi Európa-bajnokság második körében, 1-0-s vezetésnél segített ellenfelének, a negyedik helyen kiemelt német Karin Schnaasének, akinek elszakadt a cipője. A szabályok szerint a játékos nem hagyhatja el a pályát, a németnek pedig nem volt tartalék lábbelije, így Sárosi könnyedén megnyerhette volna a mérkőzést, egyúttal nagy lépést téve az olimpiai kvótaszerzés felé. Csorba Józsefnek, a magyar szövetség elnökének akkori beszámolója szerint azonban Sárosi villámgyorsan döntött, és odaadta tartalék cipőjét ellenfelének, aki végül legyőzte őt. Ekkor úgy tűnt, gesztusával a sportszerű magyar kikerül a kvalifikációra jogosító helyekről, ám végül ez nem következett be, miután az előzetesen kalkuláltnál több női versenyző indulhat női egyéniben Rióban.

„Nem érzem, hogy ez akkora dolog lett volna, valószínűleg a körülmények miatt tekintik annak, hogy az utolsó lehetőséget kínálta a kvótaszerzésre, és neki is, nekem is nagyon fontos mérkőzés volt. Ráadásul nem szokott hasonló történni, elég ritka az ilyen eset. Sokaktól hallottam, hogy ők nem adták volna oda a cipőjüket, de nekem ez természetes volt.” – mondta Sárosi.

Kiemelte, nem gondolt arra, hogy nyerhet, ha nem segít riválisának, s hangsúlyozta, örül, hogy a gesztusa nyomán többen felfigyeltek a tollaslabdára. Sárosi felelevenítette, hogy tavaly áprilisban nyert először nemzetközi versenyt a felnőttek között, pontosan egy héttel a múlt év májusától mostanáig tartó kvalifikációs időszak rajtja előtt.

„Nagyon örültem a tornagyőzelemnek, ez löketet adott, hogy meg lehet csinálni a kvalifikációt, ekkor gondoltam először úgy, hogy ez sikerülhet” – nyilatkozott a pécsi Multi Alarm SE versenyzője.

Sárosi Laura egy hónapig Portugáliában készül a vendéglátók és Brazília válogatottjával, majd június végén egy kanadai versenyen vesz részt a júliusi olimpiai eskütétel előtt. Ezt követően még ausztriai edzőtábor vár rá.

„Teljesen sorsolásfüggő, hogy mire leszek képes Rióban, de egy meccset mindenképp szeretnék nyerni a csoportban, ha több európai lesz, vagy több velem egyszintű játékos, akkor akár kettőt is. Ez nagyon jó lenne, de ez már mind plusz a kijutáson túl. Ezzel ugyanis egy álmom teljesült” – mondta az olimpiáról Sárosi Laura.

Csorba József május elején elmondta, a német szövetség fair play-díjra fogja javasolni Sárosi Laurát, míg Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke később jelezte, a magyar tollaslabdázó felkerült arra a listára, akik közül kikerülnek a sportszerűségükért Rióban díjat kapó sportolók.

Legutóbb az 1996-os atlantai olimpián szerepelt magyar tollaslabdázó az ötkarikás játékokon, akkor Ódor Andrea indult.

További tartalmak