Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton életben tartotta a reményt, de „sok dolog történhet még”

Sky Sports
Lewis Hamilton úgy érzi, sikerült életben tartania világbajnoki reményeit, miután Monte-Carlóban megszerezte idei első futamgyőzelmét és 24 pontosra csökkentette lemaradását a csapattárssal, Nico Rosberggel szemben.
Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com) Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com)

Problémásan indult a szezon a címvédő világbajnoknak, aki az első öt futamon egyetlenegy győzelmet sem szerezett, ellenben a márkatárssal, aki négyszer állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, és kényelmes előnyre tett szert a pontversenyben. A Monacói Nagydíjon aztán fordult a kocka, Hamilton nyert az eseménydús megmérettetésen, Rosberg pedig csak hetedikként ért célba, így előnye „mindössze” 24 pontosra olvadt.

Ezzel Hamilton ismét lőtávolba került (egy győzelemért 25 egység jár, szóval adott esetben már Kanadában lenullázhatja a különbséget), nem meglepő tehát, hogy úgy érzi, a monacói siker elengedhetetlen volt ahhoz, hogy életben tartsa reményeit. „Korábban voltam már hasonló szituációban, szóval akár az ő nevében is mondhatom, hogy eddig jóval könnyebb volt a helyzete a nagyobb előnnyel” – kezdte diplomatikusan, amikor a Sky Sports Rosberg fórjáról kérdezte. „De még van egy győzelemnyi előnye, viszont a verseny él! Sok dolog történhet még” – tette hozzá.

Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com) Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com)

A háromszoros világbajnok szerint a folytatásban a Mercedesnek is jobban oda kell figyelnie, mint eddig, és „minden korábbinál egységesebb csapatként” kell dolgoznia, hiszen az ellenfelek egyre közelebb kerülnek hozzájuk. A Red Bull például Spanyolországban megszerezte idei első futamgyőzelmét, Monacóban pedig elorozta a rajtelsőséget a Mercedes elől, majd a versenyen is „csak” egy tökéletes kerékcsere hiányzott az újabb diadalhoz.

„Valóban, keményebben kell dolgoznunk, hiszen a kezdetek óta nagyobb nyomás van a vállunkon, és elkezdtünk hibázgatni itt-ott” – magyarázta Hamilton, kinek idén több alkalommal is volt már műszaki hibája, Monte-Carlóban pedig az időmérő edzésen mindkét Mercedesnek gondjai voltak az üzemanyag-nyomással. „Ebben az időszakban egységesebbnek kell lennünk, mint eddig bármikor, hogy még szilárdabb alapokkal rendelkezzünk. A többiek is tapogatóznak, és ők is hibáznak, általában pedig az a csapat nyer, amelyik a legkevesebb hibát véti” – zárta gondolatát.

Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com) Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com)

További tartalmak