Musorujsag
Élő Eredmények

Massa Hamiltont bírálta – aki egyszerűen kinevette őt…

Sky Sports, Motorsport-Total
Felipe Massa kritizálta életstílusa miatt, ám Lewis Hamilton kinevette kollégáját – s még balesete kapcsán is kicsit kárörvendett…
Felipe Massa véleményt mondott, Lewis Hamilton úgy érezte, le kell csapnia a magas labdát... (Fotó: xpbimages.com) Felipe Massa véleményt mondott, Lewis Hamilton úgy érezte, le kell csapnia a magas labdát… (Fotó: xpbimages.com)

Nyolc éve még a versenypályán vívtak kőkemény csatát egymással a bajnoki címért – mára jelentősen eltérő helyzetük miatt összecsapásuk a verbális hadszíntérre korlátozódik. Lewis Hamiltonra a Kanadai Nagydíj hétvégéje előtti héten annak kapcsán irányult a figyelem, hogy a brazil labdarúgóval, Neymarral, valamint az énekes Justin Bieberrel közösen látogattak el egy kosárlabdameccsre, majd számos képet közzétettek bulizásukról, vízisíelésükről.

Felipe Massát ennek kapcsán kérdezték a brit sajátos életstílusáról, és ő nem őszintén elmondta véleményét. Szerinte a címvédő vártnál gyengébb évkezdését is ez a fajta kettős élet eredményezte. „Lewis tavaly világbajnok lett, aztán csak bulizott, és talán kicsit kevésbé koncentrált a versenyzésre. Nico számára ez segítség volt, aki az élen kezdte a szezont” – nyilatkozta Massa a Press Associationnek.

Majd hozzátette, nem tudja elfogadni a brit azon kifogását, hogy egyszerűen csak balszerencsés volt. „Lewis gyakrabban volt peches, de más dolgok is történtek itt, például gyenge rajtok. Nicóhoz viszonyítva talán kevésbé intenzíven dolgozott az új rajtprocedúrán.”

A brazil szerint Hamiltonnak nagyobb figyelmet kellene fordítania a sportolói karrierjére, s kicsit kevesebbet mutatkozni az úgynevezett szupersztárok világában. „Már készül a második életére, a Forma–1 utánira, de ez gondot jelenthet számára a pályafutásában” – utalt arra, hogy riválisa tudatosan építgeti „márkanevét” a bulvármédia számára is vonzó világon keresztül. „Ilyenkor olykor kihagy a koncentráció, ami miatt pontokat veszíthet. El kéne gondolkodnia az életvitelén. Muszáj koncentrálnia, és az első helyre a fontos dolgokat kéne tennie.”

Amikor Hamiltont pénteken a második szabadedzés után a napról kérdezték, Massa kritikája is szóba került. A brit nemes egyszerűséggel kinevette a brazilt, s még első szabadedzésen történt balesetét is a képbe hozta. „Elég érdekes volt a mai nap, és láttam, volt Felipének pár érdekes kijelentése velem kapcsolatban, hogy a vezetésre kéne koncentrálnom. Aztán ő csúszott ki az első kanyarban…” – kárörvendett a brit, vélhetően mit sem tudva arról, hogy a Williamsnek DRS-hibája volt.

„Szerintem a mai nap megmutatta, hogy tökéletesen összeszedett vagyok, és így is fogom folytatni” – vonta le a tanulságot az életstílusával és versenyzői teljesítményével is elégedett háromszoros bajnok.

További tartalmak