Musorujsag
Élő Eredmények

A Renault tesztel – a hétvégéken is

Autosport
Mivel a Renault gyári csapatának tempója Bakuban elmaradt az ellenfelekétől, a csapat több új beállítást is kipróbált a hétvége során, melynek egyes pontjaira tesztként tekintett. Kevin Magnussen szerint a folytatásban is ezt kell tenniük, hogy minél többet tanuljanak 2017 előtt.
Kevin Magnussen (Fotó: Xpbimages.com) Kevin Magnussen (Fotó: Xpbimages.com)

A Renault versenyzői voltak a leglassabbak az Európa Nagydíj időmérő edzésén, a múlt szombat tehát katasztrofálisan sikerült az évet egyébként is gyengén kezdő csapat számára. A futam valamivel kedvezőbben alakult (eddig egész évben megfigyelhető volt, hogy elsősorban az időmérőkön maradtak el ellenfeleiktől), hiszen javítottak néhány pozíciót.

Magnussen egyébként a boxutcából vágott neki a versenynek, miután autójában váltót cseréltek, sőt így néhány egyéb beállításon is változtathattak a start előtt. „A harmadik szabadedzés után tudatosult bennünk, hogy az autónk nagyon lassú lesz, szóval teljesen más irányba indultunk a beállításokkal” – magyarázta a dán versenyző. „Olyasmivel próbálkoztunk, amivel korábban még nem. Nem volt jobb az autó, de úgy gondolom, jól tettük, hogy más irányba mentünk” – folytatta.

Bakui látkép (Fotó: xpbimages.com) Kevin Magnussen (Fotó: xpbimages.com)

„Nem azért, mert azt hittük, hogy majd sokkal jobbak leszünk, hanem egyszerűen a tanulás miatt. A jelenlegi helyzetükben elég sokat kell tanulnunk, és most ezt tesszük egy kis teszteléssel. Most tesztelünk” – árulta el, majd azt is megosztotta a sajtó képviselőivel, egészen pontosan mire összpontosítottak Bakuban, amikor megváltoztatták a beállításokat.

„Problémánk volt a kerékvetőkkel” – jelezte, hozzátéve, hogy hasonló gonddal szembesültek Montrealban és Monte-Carlóban is. „Ez volt az egyik legnagyobb probléma, és nem tudtuk megoldani. Nagyon merev volt az autó és pattogott, amikor lejöttünk a kerékvetőkről. Az időmérős változtatások után jobbak lettünk a kerékvetőkön, máshol viszont nem voltunk túl jók. Szóval, nem jobb a helyzet, de legalább már tudjuk, mit kell tenni a kerékvetős probléma esetén.”

Végül egyértelművé tette, őt egy kicsit sem zavarja, hogy a csapat a versenyhétvégéken is tesztel, hiszen a legjobb esetben is csak 20. lehetett volna az időmérőn. „Tisztában vagyunk azzal, hogy nem harcolhatunk az időmérőn, szóval készen állunk arra, hogy inkább csak tanuljunk ebben a helyzetben. A legutóbbi kvalifikáción egy tökéletes beállítással sem nyertünk volna túl sok pozíciót. Talán a két előttünk lévő srácot legyőzhettük volna, de ennyi” – zárta gondolatát.

Kevin Magnussen (Fotó: Bearne / XPB Images) Kevin Magnussen (Fotó: Bearne / XPB Images)

További tartalmak