Musorujsag
Élő Eredmények

Nem a bajnoki és a BL-cím az elvárás Guardiolától

MTI
Josep Guardiola, a Manchester City labdarúgócsapatának új vezetőedzője elmondta, hogy Manszur bin Szajed al-Nahjan sejk klubtulajdonos a bajnokság és a Bajnokok Ligája megnyerését sem tűzte ki célként számára.

A 45 éves spanyol tréner első manchesteri sajtótájékoztatóján, pénteken elárulta: eddig három alkalommal találkozott az egyesült arab emírségekbeli Manszur sejkkel. „Nem mondta, hogy meg kell nyernünk a Premier League-et vagy a Bajnokok Ligáját. Azt mondta, végezzem a munkámat a lehető legjobban, a többit majd meglátjuk” – közölte Guardiola.

Elődjével, Manuel Pellegrinivel szemben az volt az elvárás, hogy öt év alatt öt trófeát nyerjen a csapattal, de három idény és három siker (egy bajnoki cím és két Ligakupa) után távoznia kellett.

Guardiola pénteken közölte: tudja, hogy először neki kell alkalmazkodnia a játékosai képességeihez, de azt is elárulta, milyen stílust szeretne meghonosítani új csapatánál. „Ha az ellenfélhez kerül a labda, szerezzük vissza, amilyen gyorsan csak lehet. Ha nálunk van, próbáljuk járatni, amilyen gyorsan csak lehet, és dolgozzunk ki annyi helyzetet, amennyit csak lehet. Ez minden” – mondta.

Josep Guardiola az Etihad Stadionnál – fotó: EPA/Nigel Roddis

A sajtótájékoztatón szóba került, hogy a spanyol tréner, valamint a Manchester Unitedet irányító José Mourinho mostantól mindössze néhány kilométerre dolgozik egymástól. A két edző 2010 és 2012 között az FC Barcelona és a Real Madrid élén vívott nagy csatákat egymással, de már korábban is rivalizáltak, amikor a portugál az Internazionalét edzette.

„Azt hiszem, José elég jól mondta a minap, hogy ez nem róla és rólam szól. Többször mérkőztek egymás ellen a csapataink, és az ilyen remek edzők – mint José – segítettek, hogy magasabb szintre lépjek edzőként. Szakmailag jobbá tettek” – közölte Guardiola.

A két manchesteri csapat legközelebb július 26-án egy pekingi barátságos meccsen találkozik, a bajnoki idényben pedig először szeptember 10-én mérkőzik egymással. A City az első nyári felkészülési találkozóját éppen Guardiola előző csapata, a Bayern München vendégeként játssza július 20-án.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek