Musorujsag
Élő Eredmények

Balogh Judit: A játékosok fejlődése fontosabb az Eb-helyezésnél

m4sport.hu
Az U18-as magyar női kosárlabda-válogatott az utolsó edzését is megtartotta a szombaton kezdődő hazai rendezésű A-divíziós Európa-bajnokság előtt, kora este pedig már Szlovénia ellen játszik az együttes.

Balogh Judit, korábbi világklasszis kosárlabdázó és jelenlegi szövetségi kapitány szerint a felkészülés jól sikerült, több nemzetközi tornán is részt vett a csapat, a soproni kontinenstornán pedig nem a helyezés a legfontosabb, hanem az, hogy a játékosok fejlődjenek. Balogh Judit mellett Iványi Dalma is segíti az együttes szakmai munkáját, aki szintén nagyon elégedett a válogatott hozzáállásával.

A Balogh Judittal, Iványi Dalmával és Gereben Líviával készült beszélgetést az alábbi videóban láthatják:

Az Európa-bajnokságon 16 ország vesz majd részt. A kiírás érdekessége, hogy a csoportmeccsek után nincs kiesés, ha úgy tetszik, nincs semmi veszve. A csoportkör után keresztjátékkal dől el, ki kerül majd a legjobb nyolc közé. A magyar csapat a D-csoportban szerepel a szlovén, a francia és a horvát válogatott társaságában, és a csoportkör után a helyezéstől függően a C-csoport (Belgium, Litvánia, Spanyolország, Szerbia) egyik csapatával játszana majd, a párosítás pedig a C1-D4, C2-D3, C3-D2, C4-D1 lesz, a (csoportok betűjelei után az azokban elért helyezési számok láthatók).

A magyar válogatott csoportmérkózései:
Július 23., szombat, 18.15: Magyarország – Szlovénia
Július 24., vasárnap, 18.00: Magyarország-Franciaország
Július 26., kedd, 18.00: Magyarország-Horvátország

Az U18-as magyar válogatott kerete:
Angyal Nikolett (Pays Voironnais Basket Club), Boros Dorka (Csata DSE), Gereben Lívia (Kecskeméti KA), Juhász Dorka (PEAC-Pécs KA), Karagits Kira (Csata DSE), Kányási Veronika (Szolnoki Sportcentrum), Lelik Réka (Csata DSE), Mérész Beatrix (Vasas Akadémia), Pusztai Petra (DEAC), Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd), Török Ágnes (CMB Cargo-UNI Győr)

További tartalmak