Megebédeltette az olimpikonokat a vívószövetség

mti
Ünnepi ebéddel búcsúztatta el a riói olimpiára utazó versenyzőket és edzőiket a Magyar Vívó Szövetség.

„Bízom benne, hogy az a munka, amit a vívók az elmúlt egy vagy négy évben elvégeztek, Rióban fog beérni” – mondta útravalójában a szövetség elnöke. Csampa Zsolt arról is beszélt, hogy érzi a sportágra nehezedő nyomást, amerre jár, mindenhol azt kérdezik tőle, mennyi érmet hoznak a vívók.

Az összejövetelen a jelenleg az Egyesült Államokban készülő párbajtőröző Szász Emesén és mesterén, Kulcsár Győzőn kívül minden utazó jelen volt, így az edzőkkel együtt a kardozó Szilágyi Áron, Decsi Tamás és Márton Anna, a tőröző Mohamed Aida és Knapek Edina, valamint a párbajtőröző Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András és Somfai Péter.

Az utolsó simításokat Telkiben végző férfi kardozók Németországból tértek haza a közelmúltban. Decsi András, Szilágyi edzője elmondta, hogy hasznos volt a kint töltött időszak, már csak azért is, mert a nemzetközi edzőtáborban jó vívókkal készülhettek. Hozzátette: előfordulhat ugyan, hogy egy-egy fontos akciót nem „vesznek elő” a leendő ellenfelek, de nemcsak egy adott asszón belül lehet őket figyelni, hanem akkor is, amikor mással vívnak.

Öccse, Decsi Tamás az első fordulóban várható ellenfeleiről, az orosz Nyikolaj Kovaljovról és a német Max Hartungról azt mondta, hogy nehéz dolga lesz bármelyikük ellen, de verte már meg őket. „Nemcsak nekem van miért izgulnom, hanem nekik is, Hartung mondta is nekem az edzőtáborban, hogy nem örülne, ha velem kellene kezdenie” – tette hozzá.

Az újonc Márton Anna, aki tavaly világbajnoki bronzérmes volt, idén Eb-ezüstöt nyert és sorozatban öt világkupa-, illetve GP-viadalon jutott el a legjobb nyolcig, az MTI-nek azt mondta, hogy nyugodtan készül, az edzőtáborozások – köztük az olaszországi – jól sikerültek. „A versenyeken az első asszó általában nehezen megy, akkor még nem igazán vagyok bemelegedve, de azután rendszerint felpörgök. Bízom benne, hogy most is belelendülök majd” – tette hozzá.

Csampa Zsolt emlékeztetett rá, hogy Kósa Miklós személyében a bírók között is lesz magyar, illetve arra, hogy a nemzetközi szövetség sportigazgatója Kulcsár Krisztián, aki, amiben tud, segít majd a küldöttségnek.

Az ünnepségen a szövetség köszönetet mondott a támogatóknak, akiknek a versenyzők adták át az ajándékokat, míg Császári Attila, az Adidas Budapest Kft. sportmarketing menedzsere egyedi készítésű, az adott olimpiára utaló pólókat adott át a jelen lévő ötkarikás bajnokoknak. Szilágyi Áron egyet kapott 2012-es győzelméért, míg Nagy Tímea, a szövetség társadalmi kapcsolatokért felelős alelnöke kettőt a 2000-es és 2004-es diadaláért.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni