Musorujsag
Élő Eredmények

Strandröplabda-parádé a Margitszigeten

MTI
Négynapos strandröplabda-fesztivál kezdődik csütörtökön a Margitszigeten. Ennek keretében rendezik meg az idei országos bajnokság döntőjét, amelyet négy felvonásból álló előcsatározások előztek meg.

Bagics Bence, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) strandröplabda bizottságának elnöke az esemény szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy csütörtökön reggel fél nyolctól a Palatinus strand hat pályáján bonyolítják le a férfi selejtezőket és a tizenhatos főtábla mérkőzéseit, majd pénteken a versenyben maradó négy-négy páros már a Raktár Beach-en játssza le az elődöntőket és az éremért zajló csatákat.

Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára arról beszélt, hogy a bajnokság kétéves szünet után tér vissza a Raktár Beach-re, s ezúttal is az akkorihoz hasonló, jó színvonalú és atmoszférájú mérkőzéseket ígért. Bejelentette továbbá, hogy a pénteken 19.30 órakor kezdődő döntőket az M4 Sport élőben közvetíti majd. A főtitkár hangsúlyozta, hogy a strandröplabda az olimpia egyik legnépszerűbb sportága, ezért is időzítették a finálékat a riói ötkarikás játékok megnyitójának napjára. Hozzátette: a rendezvény helyszínén Budapest 2024-es olimpiai pályázatát is több látványelemmel fogják népszerűsíteni.

Elhangzott még, hogy a férfiaknál kilenc korábbi magyar bajnok szerepel a mezőnyben, köztük a címvédő Soós Izsák és Meszlényi Tamás is, de ők most mindketten más partnerrel indulnak. A nőknél négy korábbi aranyérmes szerepel a résztvevők között, köztük az elmúlt két évben győztes Lakatos Enikő és Lutter Eszter.

Lakatos Enikó (szemben) és Lutter Eszter címvédőként vág neki a finálénak. Lakatos Enikó (szemben) és Lutter Eszter címvédőként vág neki a finálénak.

Tóth Eszter, a ranglistavezető női páros egyik tagja a sajtótájékoztatón elárulta, hogy bár partnerével, Szabó Dorottyával csak két hónapja játszanak együtt, azóta minden versenyen elindultak, s céljuk, hogy az ob-n felállhassanak a dobogóra.

A négynapos strandröplabda program szombaton a Közép-európai Röplabda Liga (MEVZA) U18-as és U20-as nemzetközi versenyével folytatódik a Margitszigeten, ezen mind a hét tagállam – Ausztria, Csehország, Horvátország, Izrael, Szlovákia és Szlovénia, valamint Magyarország – erős csapattal vesz részt. Vasárnap ezzel párhuzamosan, ugyanott bonyolítják le az U16-os és U20-as bajnokságot is az Utánpótlás Kupáért.

Danada Judit, az eseményt támogató Fővárosi Önkormányzat sport ügyosztályának vezetője kitért arra is, hogy a rendezvény keretében emlékeznek meg a Budapesti Röplabda Szövetség megalakulásának 70. évfordulójáról.

További tartalmak