Cseh László: Most vagy soha!

m4sport.hu
A 30 éves magyar úszó, Cseh László első olimpiai bajnoki címét szerezheti meg 100 pillangón. Az előjelek nem jók, ugyanis fő számában, 200 pillangón a hetedik helyen végzett, ráadásul a vetélytársak is rettentően erősek, és minden bizonnyal most láthatjuk utoljára a játékokon a háromszoros olimpiai ezüst- és kétszeres bronzérmes versenyzőt.

Az utolsó esély. Nála jobban ezt senki sem tudja. Eddigi pályafutása során majdnem mindent megnyert – egyet, a legjelentősebb viadalt kivéve. Az olimpiai bajnoki címre már csak egy esélye lesz, még ha ez az esély nem is túl nagy. Nem azért, mert nem képes győzni 100 méter pillangón, hogyne lenne képes rá. A képességei alapján egyértelműen, a sportteljesítményt azonban sok más tényező befolyásolja.

Árulkodó volt, a 200 pillangó döntője utáni nyilatkozata. Hetedik lett, mélyen a várakozáson, várakozásán alul teljesített. Személyiségét tökéletesen jellemzi, hogy nem beszélt mellé, kijelentette, borzasztóan rosszul úszott, de nem felejtett el megemlíteni a bronzérmet szerző Kenderesi Tamást, örült honfitársa sikerének. Zárásként hozzátette: „majd száz pillangón”. Ha leírt nyilatkozatként láttuk volna ezt a mondatot, akkor egyből – talán belelkesedve még a levegőbe is csapunk – azt mondjuk: úgy lesz! Így, hogy a hangsúlyt és az arcát is láttuk közben, már vannak kétségeink. Mintha csak azért mondta volna ezt a mondatot, mert tudja, hogy ezt várják el tőle, de meggyőződés nem volt benne.

Nem kérdés, hogy jóval többet várt magától kétszázon. A legutóbbi világbajnokságon megnyerte a számot, igaz, akkor a 21-szeres olimpiai bajnok, Michael Phelps nem volt ott a mezőnyben, de most Rióban nem csak ő előzte meg, rajta kívül még öt úszó. Az M4 Sport személyes kisfilmjében el is mondta az olimpia előtt, készen áll a rá váró feladatokra, és nem titkolta, olimpiai bajnok szeretne lenni.

Úgy tűnik, már mindent megpróbált, hogy olimpiai bajnok legyen, edzőt váltott, különböző edzésmódszereket próbált ki, nyitott volt az újra, hátha Plagányi Zsolt segítségével sikerül felérnie a csúcsra. Fő számában nem jött össze, a rövidebb távon, 100 pillangón csütörtökön 19.25-kor az előfutam, péntek hajnali 4.34-kor pedig az elődöntő azon futama kerül sorra, amelyben Cseh László úszik.

Célja, hogy a pekingi három ezüst-, és az athéni, valamint a londoni bronzérme után a legfényesebb medált is megszerezze, megkoronázva ezzel pályafutását. Ez lesz az utolsó esélye, ő is tisztában van ezzel, így aztán pokoli nyomás alatt kell saját magát és a többieket túlszárnyalni, ezt enyhítheti a tudat: egy nemzet szurkol neki.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni