Olimpiai bajnok a női kajaknégyes

m4sport.hu
A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Kriasztina összetételű kajaknégyes megvédte címét a riói olimpián és újra a dobogó legfelső fokára állhat. Kozák Danuta ezzel már három, a magyar csapat pedig nyolc aranyéremnél jár.

A magyar kvartett – a londoni győzelem alkalmával Csipes helyén Kovács Katalin ült – a szombati döntőben sokáig nagy csatát vívott a németekkel, a hajrában azonban ellépett riválisától, s magabiztos sikert aratva kilenc tizeddel győzött.

A Rodrigo de Freitas Lagunára épített pályán telt ház, remek hangulat, viszont kifejezetten furcsa időjárás fogadta a versenyzőket, hiszen a szél helyenként feltámadt, helyenként azonban csak csendesen fújdogált.

A fináléban – amelyet Orbán Viktor miniszterelnök a helyszínen tekintett meg – a 4-es pályáról indultak a magyarok. A startot az ukránok kapták el a legjobb ütemben, az élen azonban nem maradtak sokáig, hiszen az új-zélandi és a német egység is megelőzte őket.

A táv felénél a magyarok még a második helyen haladtak a mellettük lapátoló németek mögött, pillanatok múlva azonban magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, s néhány másodperccel később már nagyjából egy beülő különbséggel a mezőny előtt siklottak. Az utolsó 100 méteren a magyarok már csak előnyük tartására törekedtek, a németek pedig nem tudták őket támadni, így végül Szabóék 0.901 másodperces előnnyel diadalmaskodtak.

„Mondhatjuk, a legtökéletesebb pálya volt, amióta együtt vagyunk.” – jelentette ki az immár ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta, hozzátéve, hihetetlenül nyugodtnak érezte a csapatot.

„Nem tudom igazából, a rajtunk hogy sikerült, de a Gabi nagyon jó csapással ment végig, hátulról meg nagyon nagy erő jött. Erős lelkiállapotban teljesített pálya volt. Edzéseken nem tudtunk ilyen jól menni, nyilván azért, mert fáradtabbak is voltunk. Most így, hogy kipihentük magunkat és versenyformában vagyunk, tudtunk menni egy tökéletes pályát.” – nyilatkozott, jelezve, az utolsó 200 méteren érzékelte, hogy vezetnek: „de minél hátrébb van az ember, annál több lapát, meg hajóorr van körülötte.”

A riói triplázásról – első hely egyesben, párosban és négyesben – úgy fogalmazott: hihetetlen négy éven van túl, aminek ez a koronája. Majd kedvenc mondását idézte:

„Célozd a Holdat, s nem baj, ha nem éred el, akkor is a csillagok között vagy. Én megcéloztam a Holdat és el is értem.”

Csipes Tamara, aki a londoni diadalhoz képest „újonc” volt a négyesben, szintén azt emelte ki, hogy „abszolút tökéletes pályát mentünk”.

„Mondtam is a lányoknak, hogy az Eb-pályához képest, bár ott is nyertünk, ez ég és föld volt. S emeli az arany fényét, hogy tényleg megcsináltuk azt, amit tudunk. Krisztával beszéltük is a szobában, hogy nem is azért izgulunk, hogy milyen színű lesz az az érem, hanem, hogy ne rontsunk el semmit, mert akkor sikerül. És nem rontottunk el semmit.” – nyilatkozott Csipes Tamara, akinek édesapja szintén kajaknégyesben szerzett ötkarikás aranyat, 1988-ban, Szöulban.

„Majd ha megkapom az érmet, akkor le fog esni, hogy ez nem olyan, amiből már van otthon, hanem más. Most már mondhatom, hogy egyszeres olimpiai bajnok vagyok, mint apukám, így innentől kezdve neki csönd!” – tette hozzá nevetve.

Fazekas-Zur Krisztina elárulta, hogy a londoni sikerrel szemben most sokkal jobban izgult:

„Londonban nem izgultam, mert nem tudtam, milyen egy olimpia, s a felépítése is más volt az egész versenynek, most négy napot végig szurkoltunk. Nagyon örülök, hogy vége van, felszabadult vagyok, s várom, hogy ünnepelhessünk.”
A versenyről elmondta, menet közben nem tudtam, hogy állnak:

„Hátul mást nem látok, csak össze-vissza lapátokat, s meg is fogadtam magamban, hogy nem fogok kinézni, de nem bírtam ki, 350-nél kinéztem, s láttam, hogy vezetünk.”

Szabó Gabriella azt mondta: „nem nagyképűség, de nagyon magabiztosan álltam a mai naphoz oda.” Elárulta, hogy ő sem figyelte verseny közben, vajon vezetnek-e:

„Nem mertem kinézni, mert azzal csak rontok a teljesítményünkön. De az utolsó 50 méteren, ahol már szoktam kíváncsiskodni, érzékeltem, hogy megvan az előnyünk. Nem foglalkoztunk azzal, hol vagyunk a mezőnyben, szerettünk volna jól rajtolni, de tudtuk azt is, hogy gyorsak is tudunk lenni, csak saját magunkban bíztunk, csak magunkkal foglalkoztunk.”

A három olimpiai aranyáról úgy fogalmazott, most „kezdi ízlelgetni”, milyen érzés:

„Elértem azt, amiért négy évet dolgoztam, nagyon jól felépítettem ezt magamnak mentálisan.” – fogalmazott.

Az eredményhirdetés ide kattintva látható.

A pályafutása ötödik ötkarikás aranyát begyűjtő Kozák az első női kajakos az olimpiák történetében, aki triplázott, hiszen egyesben, Szabó Gabriellával párosban, és most a négyes tagjaként sem talált legyőzőre Rióban. A férfiak közül is csak egy versenyző, az új-zélandi Ian Ferguson hajtotta végre ezt a bravúrt még 1984-ben, Los Angelesben.

Csipes Tamara megismételte édesapja, a mostani kvartett felkészítésében is szerepet vállaló Csipes Ferenc sikerét, aki 1988-ban, Szöulban a férfi kajaknégyessel győzött 1000 méteren. Eddig háromszor fordult elő, hogy magyar olimpiai bajnok gyermeke is aranyérmes lett: a kalapácsvető Németh Imre (1948) fia, Miklós gerelyhajításban (1976), a vízilabdázó Homonnai Márton (1936) leánya, Szőke Kató úszásban (1952), a szintén vízilabdázó Szívós István (1952, 1956) fia, István (1976) ugyanebben a sportágban diadalmaskodott.

A négyes ezzel a riói magyar küldöttség 15. érmét, egyben nyolcadik aranyát szerezte. Korábban az úszó Hosszú Katinka nyert három aranyérmet, a párbajtőröző Szász Emese, illetve a kardvívó Szilágyi Áron is a dobogó legfelső fokára állhatott.

A magyar női kajaknégyes diadala mellett a németek két, a britek pedig egy aranyat szereztek a szombati döntők során a riói olimpia kajak-kenu versenyén, amely ezzel véget ért.

Eredmények:
női K-4 500 m, olimpiai bajnok:
MAGYARORSZÁG (SZABÓ GABRIELLA, KOZÁK DANUTA, CSIPES TAMARA, FAZEKAS-ZUR KRISZTINA) 1:31.482 p
2. Németország (Sabrina Hering, Franziska Weber, Steffi Kriegerstein, Tina Dietze) 1:32.383
3. Fehéroroszország (Margarita Mahnyeva, Nadzseja Ljapeska, Volha Hudzenka, Marina Litvincsuk) 1:33.908

 

 

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="583904"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Olimpiai bajnok a női kajaknégyes
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2016/08/D__AS20160820014-1024x681.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni