„Ott kezdeném, hogy 1997-ben húsz év után megnyertük az Eb-t, majd ’99-ben egy újabb kontinenstornát és a Világkupát, valamint egy Európai Nemzetek Kupáját. Szóval a mi generációnk négy arannyal ment ki Sydneybe. Itthon pedig nagy elvárások voltak a csapattal szemben, illetve mi, játékosok is sokat vártunk magunktól” – mesélte Kiss Gergely.
A magyar pólóválogatott tehát éremesélyesként utazott Ausztráliába, és ennek megfelelően győzelemmel kezdte a tornát, miután 7-4-re legyőzte Görögországot. A második összecsapáson a Kemény-legények nagyarányú győzelmet arattak Hollandia fölött, Horvátországtól viszont 8-7-re kikaptak, és az Amerikai Egyesült Államok ellen is megszenvedtek a 10-9-es győzelemért. A csoport zárómeccsén azonban 10-9-re kikaptak az akkori Jugoszláviától, így a harmadik helyen jutottak a negyeddöntőbe, ahol meggyőző játékkal győzték le az olaszokat, hogy aztán egy rendkívül szoros és kemény összecsapáson 8-7-es győzelmükkel visszavághassanak a jugoszlávoknak.
A döntőben aztán olyat láthattak a nézők, amit csak kevésszer: a magyar válogatott sziporkázó játékkal semmisítette meg az oroszokat, 13-6-ra győzött és olimpiai bajnok lett.
A siker hatásaira mind a mai napig jól emlékszik Kiss Gergely: „Miután megnyertük az olimpiát, néhány hónap alatt megduplázódott a vízilabdázó gyerekek és felnőttek száma Magyarországon, amely 2008 utánra már a háromszorosára duzzadt” – mondta büszkén Kiss Gergely, aki azt a véleményét sem sem rejtette véka alá, hogy ugyan a válogatott sikerein felbuzdulva olyan városokban indult be a vízilabda-élet, ahol korábban az uszodát sem találták az ott lakók, gombamód szaporodtak a klubok és jelenleg is épülnek az uszodák, az utánpótlás minősége elmarad a várttól.
„Háromszor annyi vízilabdázó van, mint 2000-ben, de nincs háromszor annyi uszoda. Budapesten az élkluboknál és a kisebb egyesületeknél is nagyon nagy a túljelentkezés. A kisebb egyesületek egy-két sávot kapnak csak egy uszodában és nehezen tudnak kibontakozni, míg a nagyok B- meg C-csapatot is indítanak az utánpótlásban, így a gyerekek úgy folynak ki a medencéből, mint egy túlhevített szardíniás dobozból. Így nem lehet a nagy tehetségeket kiemelni, és biztos vagyok benne, hogy az edzők egy része belekényelmesedett abba a helyzetbe, hogy a válogatott úgyis jó, a klub és a szövetség anyagi háttere pedig rendben van. Van egy réteg, amely emiatt kényelmes és úgy volt vele, hogy ripsz-ropsz szerzünk egy végzettséget, aztán verjük a mellünket, hogy én vízilabda edző vagyok. Tapasztaltam játékosoknál is, meg hallottam vissza a hétköznapi valamint az éjszakai életből egyaránt, hogy valaki azzal dicsekedett, hogy ő vízilabdázó, és bár az élvonalat nem ismerte, büszke volt rá, hogy ebbe a közösségbe tartozik. Szóval a siker a hordalékot is hozza magával” – magyarázta Kiss a mai utánpótlás helyzetét.