Musorujsag
Élő Eredmények

Akik ragaszkodnak Magyarországhoz

m4sport.hu
Ha nem megy az élvonalban, megpróbálják a negyedikben. Összeszedtünk több olyan korábban az NB I-ben játszó afrikai labdarúgót, akik a továbbiakban is Magyarországon játszanak, csak már alacsonyabb osztályban.
Salami és Yannick is megfordult Debrecenben.  MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A legfrissebb példa arra, hogy egy külföldi labdarúgó, ha egyszer Magyarországon labdába rúg, akkor visszavágyik ide, Eugene Salami esete. „Szalámi”, ahogyan a legtöbb szurkoló becézte az egykori debreceni és kecskeméti csatárt, az NB I-ben 29 meccsen 5 gólig jutott, közben az NB II-ben Nyíregyházán is megfordult. 2011 januárjában igazolt Magyarországra és 2013 nyaráig (tehát két és fél évig) rúgta ott a bőrt. A Debrecentől a cseh élvonalbeli Teplice vásárolta meg a játékjogát. A Synot Ligában 36 bajnokin 6 gólig jutott. 2015 nyarán felbontották szerződését és azóta nem volt csapata. Télen már felmerült, hogy a Megyei I-ben szereplő Kecskeméti LC szerződteti, de végül csak a lila-fehér csapatnál edzett. Akárcsak nyáron, hiszen akkor is kért edzési lehetőséget. Az előző héten szóba került, hogy az NB III-as STC Salgótarjánban folytatja pályafutását, de végül ez a szerződés bugába dőlt. Ezek után merült fel újra a kecskeméti folytatás, s sikerült megegyezniük. Szerdán már be is mutatkozott a Kecskemétben. Magyar Kupa meccsen a Soltvadkert elleni 4-1 -es győzelemből góllal vette ki a részét.

Valószínűleg az 1989-ben született támadó ezzel a szerződéssel profi pályafutását is lezárta. Akárcsak azok a külföldi labdarúgók, akik szintén a magyar megyei bajnokságokban játszanak.

A kameruni válogatottba is bekerült a magyar NB I-ből Sadjo Haman. A kiváló fizikumú balhátvéd 2007 januárjában szerződött a Diósgyőr csapatához. Kiváló teljesítményére (illetve Sallói István klubmenedzser Diósgyőrből a IV. kerületbe költözése is elősegítette a klubváltást) az Újpest is felfigyelt. 2008 nyarán elhagyta Magyarországot, megfordult többek között a magyar futball kedvelői által jól ismert lichtensteini Vaduz csapatánál is. 2010 februárjában visszatért Diósgyőrbe, fél évvel később a Budapest Honvédhoz, majd egy évre rá az NB II-es Szigetszentmiklós csapatához szerződött. 2012 februárjában újra elhagyta Magyarországot, megfordult többek között Kazahsztánban is. 2016 januárjában a Veszprém Megyei I. osztályban a bajnoki címért küzdő Veszprém szerződtette. Sadjo elmondta, hogy itt él a családja, ezért már nem szeretne Magyarországon kívül máshol játszani. Igen ám, de nyáron a Veszprém feljutott az NB III-ba. Ha központi TAO-s pénzt szeretnének a vezetők akkor külföldi labdarúgót nem alkalmazhatnak. Így is lett, a korábbi kameruni válogatott labdarúgó a Csetény csapatához szerződött, szintén a megyei első osztályba.

Sadjóhoz hasonlóan kameruni labdarúgó Ondoa Mbengono Yannick, vagy ahogyan mindenki ismeri: „Janika”. Ő 2006 januárjában bukkant fel először Magyarországon, amikor is a Bp. Honvéd labdarúgója lett. Fél év alatt nem sikerült meggyőznie a kispesti vezetőket, ezért elengedték. Sikerült Magyarországon maradnia, a Kecskemét NB II-es gárdájához szerződött. Négy évig tartozott a lila-fehérekhez, amely csapattal a második évben feljutott az NB I-ben. Gyorsaságára felfigyelt az akkori kirakatcsapat a Debrecen és a transfermarkt.de adatai szerint 200.000 euróért meg is vette a játékjogát. Három évig játszott a Cívis városban, majd visszatért a Kecskeméthez, ahonnan fél év után újra továbbállt és Thaiföldre igazolt. 2015 februárjában újra Magyarországon bukkant fel a Lombard Pápa profija lett, ahonnan fél év után a Lombard csődje miatt távozott. Fél év csapatkereséssel telt, majd 2016 telén a Bács – Kiskun Megyei I.osztályban szereplő Kiskunhalas focistája lett. Tíz meccsen 1 gólig jutott, amely egy korábbi élvonalbeli támadótól édeskevés. „Janika” egyébként a csapat segédedzője is volt. Az idei bajnokságból már két kör lement, de Yannick nem lépett pályára lehet, hogy távozott. (A kameruni csatár/szélső 116 NB I-es meccsen 17 gólig jutott.)

Budapest, 2013. október 20. Koltai Tamás, a Győri ETO FC (b) és Akoete Henritse Eninful, az Újpest FC játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában játszott mérkőzésen Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban 2013. október 20-án. A meccset a Győri ETO 2-1-re megnyerte. MTI Fotó: Beliczay László Koltai Tamás (balra) Eugene csapattársa volt Győrben. MTI Fotó: Beliczay László

Fomumbod Eyah Eugene szintén 2006-ban bukkant fel Magyarországon. Először Siófokon, majd Győrben, újra Siófokon, újra Győrben és élvonalbeli pályafutását mily meglepő Siófokon zárta a kameruni labdarúgó 2012-ben. Ha év alatt 52 NB I-es meccsen volt csapata biztos pontja. 2012/13-as szezonban az NB II-es Veszprém profija volt, majd eltűnt. Egy év pihenő után  a Bács-Kiskun Megyei első osztályban Kiskunhalason bukkant fel újra, majd a Baranya Megyei első osztályban Szigetváron rúgta a bőrt. 2016 nyarán újból csapatot váltott ezúttal a Somogy Megyei első osztályú Toponár focistája lett.

Yves Simplice Mboussi szintén Kamerunból érkezett hazánkba, 2008 februárjában. Élvonalbeli meccseit mind Nyíregyházán játszotta két év alatt 45 találkozóig jutott. 2010 februárjában Vecsésre igazolt, majd 2010 nyarán elhagyta az országot. 2014-ben tért vissza, Kisvárdára szerződött. Az első félévében még az NB II-ben, majd ősszel az NB III-ban. Az elmúlt egy évben nem volt csapata, végül augusztusban a Nógrád Megyei első osztályban szereplő Balassagyarmat szerződtette.

Christian Ebala, óriási tehetségként került Magyarországra. Kezdetben az elvárásoknak megfelelően is teljesített. A Diósgyőr 2007 júliusában szerződtette, tíz társával egyetemben, de a többiek elég hamar elhagyták az országot. Ebalát fél évvel később az Újpest szerződtette. 2009 őszén újra felbukkant Magyarországon meglepő módon Bőcsön majd Kazincbarcikán. Egy év másodosztályú szereplés után igazolta le a Kecskemét, ahol újra jó teljesítményt nyújtott. 2012 márciusában egy évre a kazah Astana kölcsönvette. Ebala Foxival (ki ne emlékezne a közép-afrikai focistára, aki az egyik legjobb magyarországi légiós volt az elmúlt tíz évben?) került ki a kazah csapathoz. Mindketten opciós szerződést kaptak tehát, ha jól teljesítenek maradhatnak. Foxit meg is vették a kazahok, 2016 januárjába adták el Törökországba. Ebala viszont 2012 decemberében visszatért sérülten Kecskemétre. Azóta se épült fel teljesen. 2015 februárjában a budapesti afrikai focisták csapatához az Internationale CDF-hez szerződött. Másfél év után pedig 2016 augusztusában a Kecskemét-Hetényegyháza megyei másodosztályú gárdájához került. Itt két meccs alatt megszerezte első gólját is. Valószínű ő sem fog már profi focistaként ténykedni.

 Odia Henry Etiosa nigériai labdarúgó 2012 -ben bukkant fel Kispesten, s azóta is Magyarországon játszik. Igaz pár osztállyal lejjebb, az Ebalánál is említett ICDF-nél a Budapest I.osztályban. Odia három NB I-es meccsig jutott korábban.

Hosszú – hosszú évek óta Magyarországon játszanak ezen labdarúgók, van köztük olyan aki azért maradt, mert itt alapított családot. Van olyan, aki abban bízik, hogy esetleg vissza tud kerülni a magasabb osztályba, s van köztük olyan, akinek még a magyar negyedik vonalban is megéri játszani, mert több pénzt keres, mintha otthon rúgná a bőrt.

További tartalmak