Musorujsag
Élő Eredmények

„Őrült” dolgokra kényszeríti a versenyzőket a gumihelyzet

Motorsport
Őrült dolgokra kényszerítik a gumik (és a Pirelli) a versenyzőket a spái hétvégén Jenson Button szerint. Már eddig is minden az abroncsok körül forgott – és ez a versenyen csak még inkább így lesz!
Szenvednek a piros jelölésű abroncsok Spában, Nico Rosberg Mercedesén is (Fotó: xpbimages.com) Szenvednek a piros jelölésű abroncsok Spában, Nico Rosberg Mercedesén is (Fotó: xpbimages.com)

Nem várt és nem megszokott hőség köszöntötte Spában a Forma–1 mezőnyét. Egy, a gumikat olyan mértékben megterhelő pályán, mint a belga, ez pedig igencsak komoly fejtörést okoz számukra a gumihasználat terén. Ha nem lenne elég, hogy ilyen körülmények között az abroncsok könnyedén túlmelegszenek, a Pirelli ráadásul – épp a múlt évi itteni defektek óta követett gyakorlatának hála – igencsak magas minimális nyomásértékeket írt elő, ami csökkenti a gumik futófelületét, s a csúszkálások számával együtt tovább növeli a hőmérsékletüket is.

Nem csoda, hogy a szombati időmérőn ezek után többen nagy taktikázásba kezdtek: az élmezőnyből négyen is szabadulni igyekeztek az egy kört is alig túlélő szuperlágy keverékektől, s inkább a lágyon rajtolnak el.

A szuperlágy gumin induló Jenson Button amondó, a helyzet olyannyira komoly, hogy a versenyzők olyasmikre kényszerülnek, amikre még soha. „Hihetetlenül magas a guminyomás, és látható, milyen lassan megyünk az első körökben. A legtöbb autó nem is megy padlógázon az időmérős körére, nem fékeznek, nem terhelik a gumikat. Aztán eljutnak az első kanyarba, és a gumik máris működnek. Hihetetlen, mi mindent kell tennünk azért, hogy működési tartományban tartsuk a gumikat. Ha nagyon nyomod a kivezető körödben, már a hármas kanyarban túlmelegednek és hólyagosodni kezdenek” – mesélte 2009 bajnoka.

2000 óta tagja a Forma–1 mezőnyének, de hasonlóra közel 300 hétvégéje óta még nem látott példát. „A mostani helyzet őrület! Még sosem láttam ilyet az F1-es pályafutásom során.”

Bár a szokatlan, 30 Celsius-fokos meleg valóban meglepte a csapatokat, Button szerint bármit is mond a Pirelli (márpedig azt mondja, senkit sem érhetett meglepetés, mivel februárban jelezték, milyen értékekkel kell itt számolniuk), nem kérdés, hogy a túlzott guminyomás okozza a legnagyobb problémát. „Ez a nyomáson múlik. Nyilván a hőség sem segített, de más országokban is látunk ilyet, és a Pirelli is tudja ezt. Nagy kár, hogy ilyen magasak az értékek, mert olyan helyzetbe kerültünk, amelyben nem is nyomhatjuk a gázt. Egyszerűen csak gurulunk egész idő alatt a gumikon, és ezért nagy kár. Remélem, a jövő évi új gumikkal nem ez lesz a helyzet, mert ez így nem valami jó érzés.”

Jenson Button (Fotó: xpbimages.com) Jenson Button (Fotó: xpbimages.com)

Nem véletlen, hogy a szombati időmérő edzés a vártnál jobban összerázta a mezőnyt. Miközben a Mercedes a nyári szünet előtti versenyeken dominált, ezúttal az első 5 helyezett fél másodpercen, az első 8 pedig 1 másodpercen belül volt.

A hétvégi helyzet kicsit a korábbi Pirelli-éveket idézi. 2012-ben a nagyon gyorsan kopó abroncsok helyezték olyan alacsonyra a felső tempóhatárt, hogy azt számos versenyző és csapat volt képes elérni, aminek az lett az eredménye, hogy az év első hét futamán hét különböző győztest ünnepeltünk. Akkoriban a legjobbnak számító Red Bull rendszeresen panaszkodott arra, hogy messze az autója határai alatt kell maradnia a gumik miatt.

Spában is hasonló most a helyzet. A küzdelemnek ez persze nem feltétlenül tesz rosszat – bár ez nézőpont és ízlés kérdése. Button mindenesetre arra számít, alig pár kör után máris a boxba kell hajtaniuk a szuperlágy gumikon rajtolóknak. „Trükkös gumik ezek, de a szuperlágy és a lágy a kopás mértéke szempontjából nagyon hasonló. Sokan szenvedtek hólyagosodás miatt. Vasárnap valamivel hűvösebb lesz az idő, de nem olyan sokkal. Mindenki számára nehéz lesz. Mi talán kicsit jobb formában vagyunk, főleg a körülöttünk lévőkhöz, például a Williamshez képest” – vélekedett.

További tartalmak