Musorujsag
Élő Eredmények

Éves fizetése mellé költőpénz is jár a FIFA elnökének

MTI
Másfél millió svájci frank (mintegy 420 millió forint) lesz a FIFA elnökének idei, éves fizetése - közölte szerdán a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség.

A tájékoztatás szerint Gianni Infantino beleegyezett abba, hogy ne kapjon bónuszt 2016-ra, ugyanakkor másfél millió svájci frankos fizetésen túl jár neki autó sofőrrel, fizetik a szállását és kap még havi 2000 svájci frank – 560 ezer forint – „költőpénzt” egyéb kiadásaira.

2017-re ugyanakkor már bónuszra is jogosult a FIFA által előterjesztett új juttatáspolitikának köszönhetőn.

A megállapodás féléves huzavonát zárt le. Korábban Infantino „sértőnek” mondta és elutasította azt az ajánlatot, hogy mintegy 2 millió svájci frankos fizetésért, de a bónusz lehetőségét teljesen kizárva vállalja a tisztséget.

A FIFA volt elnöke, Sepp Blatter és főtitkára, Jerome Valcke még busásabb fizetést kapott: 3, illetve 2 millió dollárt (azaz nagyjából ugyanennyi svájci frankot)  ráadásként pedig 10 millió dollár bónuszt – fejenként – minden egyes világbajnokságért. Pénzügyi visszaéléseik miatt eltiltotta mindkettejüket a szövetség etikai bizottsága attól, hogy labdarúgással foglalkozzanak, a svájci szövetségi ügyészség pedig nyomoz ügyükben.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Infantino ártatlan
A FIFA elnöke pénteken részt vesz a Rio de Janeiró-i olimpiai nyitóünnepségén.
Labdarúgás