Musorujsag
Élő Eredmények

Storck keretéből érkezőkkel tör győzelemre az U21-es válogatott

M4 Sport
Csütörtök este Gyirmóton fogadja a magyar U21-es labdarúgó-válogatott Liechtensteint, soraiban több olyan játékossal, akik pár nappal ezelőtt még Bernd Storck keretével készültek, azonban most már teljes erőbedobással a korosztályos csapat Európa-bajnoki selejtezőjére koncentrálnak.

Az Elefántcsontpart ellen májusban a nagyválogatottban is bemutatkozó Vida Máté újabb tapasztalatokkal vérteződött fel, pedig ahogy fogalmazott, a komolyabb munka kezdete előtt hagyta ott a légiósokkal kiegészülő keretet. „A válogatottban mindig komolyabb munka folyik, mint a klubcsapatokban, de úgy gondolom, ez a normális” – nyilatkozta az M4 Sportnak a Vasas középpályása, aki az elmúlt két és fél napban az U21-ben is hasonlóan minőségi edzéseken van túl, melyeken elsősorban a pontos támadásbefejezésekre helyezték a hangsúlyt, illetve a kontrák elkerülése.

Mervó Bence szerint hazai pályán kötelező a három pont, aminek megszerzésére a készen is állnak. A kulcs szerinte a taktikai utasítások betartása lesz, bár támadóbb ellenfélre számít, mint társa.

A Ferencvárosban egyre markánsabb szerepet betöltő Nagy Dominik, Vidával együtt szombat este tette át székhelyét az A válogatottból a korosztályosba, de társával ellentétben, ő először tapasztalhatta meg milyen is egy Storck-féle  összetartás. igyekezett is minél többet tanulni, de most már teljes erőbedobással készül a Liechtenstein ellni Eb-selejtezőre. „Az első találkozó alapján mindenki azt gondolja, hogy nagyobb arányú győzelem várható részünkről. De soha nem lehet senkit lebecsülni, meglepetés bárki okozhat” – mondta óvatosan Nagy.

A csütörtökön 20 órakor kezdődő Magyarország-Liechtenstein U21-es összecsapást az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.

 

További tartalmak