Musorujsag
Élő Eredmények

Bővül és szépül a Nemzeti Lovarda

MTI
Elkezdődött a Nemzeti Lovarda felújítása, a helyreállítási munkálatok várhatóan 2017 tavaszán fejeződnek be.

A Keleti pályaudvar tőszomszédságában, a Kerepesi út mellett található 4,5 hektáros alapterületű lovasközpont az 1800-as évek végén épült, a második világháborúban megrongálódott, s most a felújítással együtt bővítésre is sor kerül. Az új lovardában helyet kap egy négy évszakos pálya, egy díjugrató pálya, egy gyakorlópálya, két fedeles lovarda, négy karám, 176 istálló, jártatógép, futószáras kör, állatorvosi kezelő, valamint több iroda, raktár, konferenciaterem és szociális helyiség.

A beruházás keretén belül nemcsak megújulnak, de funkciójukat tekintve bővülnek is a lovarda egyes részei, például a műemléki védettségű főépület. A „Kóbli” visszanyeri klasszikus klubház jellegét, továbbá egy 770 négyzetméteres Tudásközpont is épül konferenciatermekkel és irodákkal – olvasható a tájékoztatóban, amely arra is kitér, hogy a rekonstrukcióval a lovas sport mellett az ökoturizmus, a humán gyógyítás és a kulturális élet – lovas színház – is profitál.

A közlemény emlékeztet rá, hogy a közbeszerzési eljárást a West Hungária Kft. mint konzorciumvezető és a Fejér-B.Á.L. ZRt. mint konzorciumi tag által alapított W-F Nemzeti Lovarda Konzorcium nyerte. A szerződésben rögzített feladatokra mintegy 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre, melyen felül külön opciós tételként határozták meg a gazdasági épületek tetőszerkezetén elhelyezhető, áramszolgáltatói hálózatba köthető, háztartási méretű, visszatáplálásos, 35 kW teljesítményű napelem kiserőművet.

A felújított Nemzeti Lovardát 2017 nyarán adják át.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Második helyen a magyar csapat a négyesfogathajtó-vb-n
A címvédő ausztrál Boyd Exell a pénteken zárult díjhajtás után szombaton a maratonhajtásban is legjobbnak bizonyult a hollandiai Bredában zajló négyesfogathajtó-világbajnokságon, melyen a magyar csapat a második helyen áll.
Lovassportok