Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton a 2016-os kereseti lista élén

F1i.com
A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton a legjobban kereső tagja az aktuális mezőnynek – legalábbis a Business Book szokásos éves listája szerint.
Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com) Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com)

A Business Book évről évre elkészíti F1-es kereseti listáját, melyben a versenyzők alapfizetése szerint rangsorol. Miután a szerződések részletei szigorúan bizalmasak, mindössze becsült összegekről van szó, melyek ráadásul sem a csapatok által az eredményeknek megfelelően kiosztott bónuszokat, sem a versenyzők egyéni vagy akár csapatszponzoraitól kapott díjakat nem tartalmazzák.

Korábban a Paddock Magazine is közölt már a 2016-os idényről hasonló listát, ám azzal ellentétben a Business Book szerint nem Sebastian Vettel, hanem Lewis Hamilton a jelenleg legtöbb pénzt kapó tagja a mezőnynek. A címvédő 2 millió euróval kap többet, mint német ellenfele, valamint a listán a ferrarissal holtversenyben második Fernando Alonso.

A három nagyágyú mögött méretes szakadék tátong: a 4. helyen Jenson Button áll 17 milliós fizetésével, az ötödik bajnokot, Kimi Räikkönent pedig Nico Rosberg is megelőzi. Érdekesség, hogy a bajnoki második helyezett a forrás szerint kétszer annyi pénzt kap, mint 2007 bajnoka.

Ami a középmezőnyt illeti, a Red Bull továbbra is kihasználja, hogy saját nevelésű versenyzőket foglalkoztat: a sokra tartott Daniel Ricciardo 3. szezonjában is csak 5,5 millió euróra tudta feltornázni fizetését, miközben Carlos Sainz például kevesebbet, Max Verstappen pedig ugyanannyit keres, mint az újonc Pascal Wehrlein.

A lista aljára a már csak tartalékversenyzőnek számító Rio Haryanto került, mindössze 150 ezres fizetésénél az éllovas Hamilton több mint 200-szor keres többet…

A versenyzők 2016-os fizetése a Business Book becslései alapján*

Lewis Hamilton – 32 000 000 euró

Sebastian Vettel – 30 000 000 euró

Fernando Alonso – 30 000 000 euró

Jenson Button – 17 000 000 euró

Nico Rosberg – 16 000 000 euró

Kimi Räikkönen – 8 000 000 euró

Daniel Ricciardo – 5 500 000 euró

Felipe Massa – 4 000 000 euró

Nico Hülkenberg – 4 000 000 euró

Sergio Pérez – 4 000 000 euró

Romain Grosjean – 3 000 000 euró

Valtteri Bottas – 3 000 000 euró

Esteban Gutiérrez – 750 000 euró

Kevin Magnussen – 750 000 euró

Danyiil Kvjat – 750 000 euró

Max Verstappen – 500 000 euró

Pascal Wehrlein – 500 000 euró

Carlos Sainz – 350 000 euró

Jolyon Palmer – 250 000 euró

Felipe Nasr – 200 000 euró

Marcus Ericsson – 200 000 euró

Rio Haryanto – 150 000 euró

*az összegek nem tartalmazzák a kapott bónuszokat, valamint a reklámokból befolyó bevételeket

További tartalmak