Musorujsag
Élő Eredmények

A „mágikus gombbal” már 1000 lóerő fölött teljesít a Mercedes motorja?

Motorsport
Az időmérő edzésen már a bűvös 1000 lóerős határ fölött képes teljesíteni a Mercedes erőforrása – legalábbis egyes mérések szerint. A Ferrarinak eközben a megbízhatóság miatt kell még aggódnia.
Nico Rosberg (Fotó: xpbimages.com) Nico Rosberg (Fotó: xpbimages.com)

Amikor 2014 második felében először kezdtek el beszélni a Forma–1 megújulásának szükségességéről, sokszor emlegették, hogy a gyorsabb autók mellett a jelenleginél erősebb motorokra is szükség lenne. Szabályváltozásokkal szerették volna elérni, hogy átlépjék az 1000 lőerős álomhatárt, ám a szkeptikusok már akkor figyelmeztettek: pár év, és ezt az értéket mindenféle kapkodós szabályváltoztatás nélkül is el fogják érni a gyártók.

A Motorsport olasz elemzője, Franco Nugnes szerint a Mercedesnek már sikerült is! Bár egyes források úgy saccolják, hogy a Mercedes Spában bevetett legutóbbi motorspecifikációja ERS-sel együtt 980 lóerős, a szakíró szerint a németek az időmérő edzéseken a mindent eldöntő körökben már igenis képesek 1000-nél több lóerőt felszabadítani hajtóegységükből.

Egy olyan, az F1-ben nem érdekelt gyártó hangelemzésen alapuló méréseire hivatkozva állítja ezt, amely a Szingapúri Nagydíj hétvégéjén gyűjtött információkat a jelenlegi erőforrásokról. „A hangelemzések eredményeként azt kapták, hogy a Mercedes erőforrása már képes elérni az 1000 lóerős csúcsértéket. Az időmérő edzésen, amikor a versenyzők speciális beállításokkal 50 másodpercig erőtöbbletet szabadíthatnak fel” – írta.

A bizonyos „mágikus gomb” használatára célzott ezzel, melyet időnként a csapatrádióban is emlegetnek a mérnökök, s mely becslések szerint 80 lóerős többlet leadását teszi lehetővé. Belgiumban a két Williamsnek ezen motorprogrammal adódtak problémái szombaton, ami miatt Felipe Massának és Valtteri Bottasnak le kellett mondani a pluszlóerőkről. Elmondásuk szerint ez egy körön 0,3 másodperces veszteséget jelentett számukra.

Mindez megmagyarázza, miről is beszélnek a nem Mercedes-motort használó ellenfelek, amikor péntekenként rendre arra figyelmeztetnek, ellenfeleik szombaton majd úgyis feltekerik hajtóegységüket.

Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen (Fotó: xpbimages.com) Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen (Fotó: xpbimages.com)

Fontos persze kiemelni, hogy a csapatoknak 160 lóerős energia áll rendelkezésükre az ERS energia-visszanyerő rendszerei révén. A Mercedes belső égésű motorja ez alapján a V8-as időszak számainak ismeretében is meggyőző, 820 lóerős teljesítmény leadására lehet képes – a régi 18 ezres fordulatszám helyett 10 500-as fordulatszámos maximum mellett.

A Motorsport szerint a versenyeken, amikor a Mercedes nem használja speciális motorprogramját, a Ferrari már valóban egy szinten áll velük a teljesítmény terén – minimális különbségek vannak csupán a belső égésű motorok között, miközben a Renault jobban, Honda pedig még mindig jelentős mértékben le van maradva tőlük.

Ez a kis differencia ugyanakkor hatását tekintve még mindig óriásinak mondható, hiszen miközben a Mercedes rendre első rajtsoros helyezésekre tudja váltani pluszlóerőit, addig a Ferrarinak továbbra is gyenge pontját jelentik az időmérők, mely miatt stratégiai hátrányból kénytelenek nekivágni a versenyeknek. A problémát már rég felismerték Maranellóban, ám tenni nem olyan egyszerű ellene. Nugnes szerint a Scuderia idei évre alaposan áttervezett erőforrása továbbra sem olyan megbízható, hogy ki tudják használni a Mercedes által már rendszeresített többletenergiát.

További tartalmak