Musorujsag
Élő Eredmények

Technikai fejlesztő lesz Van Basten

MTI
A holland válogatott edzői stábjából távozó Marco van Basten a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) technikai fejlesztésekért felelős vezetőjeként dolgozik a jövőben.

A FIFA közlése szerint az 51 éves Van Basten a jövő héten kezdi meg a munkát, s hozzá tartozik majd valamennyi technikai terület, a labdarúgás technológiai fejlesztésétől a bíráskodásig.  „Nagy megtiszteltetés számomra ez a kinevezés – idézte a FIFA honlapja a játékosként háromszoros aranylabdás szakembert, akit Gianni Infantino, a szervezet elnöke, illetve egykori játékostársa, a főtitkár-helyettes Zvonimir Boban fogadott pénteken a szövetség zürichi központjában. – Büszke vagyok, hogy a FIFA központjában dolgozhatok, remélem, munkámmal sikerül hozzájárulnom ahhoz, hogy a labdarúgás a világ első számú sportja maradjon.”

Marco van Basten már a jövőbe tekint, az új feladatára koncentrál. EPA/ROBIN VAN LONKHUIJSEN

Van Basten eredetileg az év végéig maradt volna a holland válogatott mellett – ahol Danny Blind szövetségi kapitány segítőjeként tevékenykedett -, de a holland szövetség csütörtökön bejelentette, hogy már az októberi világbajnoki selejtezők előtt elhagyja az edzői csapatot.

További tartalmak