Musorujsag
Élő Eredmények

Mihajlovics minden idők egyik legjobb labdarúgójának tartja Tottit

Mihajlovics minden idők egyik legjobb labdarúgójának tartja Tottit

MTI
Sinisa Mihajlovics, a Torino vezetőedzője minden idők egyik legjobb labdarúgójának nevezte Francesco Tottit, az AS Roma csapatkapitányát, aki kedden ünnepli negyvenedik születésnapját.

„Számomra ő az elmúlt 25 év legjobb játékosa Olaszországban, illetve minden idők egyik legjobbja. Elképesztő, hogy még mindig mit tud a labdával, örülök, hogy továbbra is láthatom játszani” – mondta Mihajlovics a vasárnapi Torino-AS Roma (3-1) meccs után, amelyen Totti büntetője jelentette a szépítést a vendégek számára.

Francesco Totti több mint 23 évvel ezelőtt, 1993 márciusában, a Brescia ellen 2-0-ra megnyert mérkőzésen mutatkozott be a fővárosiak első csapatában, amikor Vujadin Boskov vezetőedző csereként pályára küldte az utolsó percre. A csapatkapitányi posztot – a cseh tréner, Zdenek Zeman döntése nyomán – a világbajnok brazil védőtől, Aldairtól vette át 1998-ban. Két szezonnal később, 2001-ben tevékeny részese volt az AS Roma bajnoki címének, amelyre 18 évet vártak a szurkolók.

A torinói mérkőzésen a 250. gólját szerezte a Serie A-ban. Ennél többet (274-et) csak Silvio Piola ért el, aki 1929 és 1954 között futballozott az élvonalban. Ezúttal ugyanúgy Joe Hart kapuját vette be, mint 2015-ben, amikor a Manchester City elleni találatával a Bajnokok Ligája legidősebb gólszerzőjévé vált 38 évesen és három naposan. A vasárnapi volt Totti 604. bajnoki meccse, ezzel az örökrangsor harmadik helyén áll. Hamarosan megelőzheti az argentin Javier Zanettit, aki 615 találkozón szerepelt, de szorosan ott van a nyomában a Juventus kapusa, az 594 mérkőzésnél járó Gianluigi Buffon. Az utóbbi időben szinte kizárólag csereként kapott lehetőséget, de a Crotone ellen egy év szünet után ismét kezdő volt.
A csatár valószínűleg pályafutása 25. idényét követően visszavonul, de amennyiben május végén pályára lép az utolsó fordulóban, akkor a Serie A történetének kilencedik legidősebb labdarúgója lesz. Ebben az összevetésben most a 13. helyen áll.

Roberto Baggio, Gianfranco Zola és Alessandro Del Piero mellett Francesco Tottit is az olasz labdarúgás nagy varázslói közt tartják számon. – Fotó: EPA/ANGELO CARCONI

„Példaként szolgál mindannyiunk számára, ezért mindenki felnéz rá. Ha olyan szinten játszol, mint ő, az nemcsak neked és a labdarúgásnak jó, hanem a gyerekeknek is, akik azt láthatják, hogy a futball nem ismer határokat” – mondta Cristiano Ronaldo februárban, amikor az olasz együttes a későbbi győztes Real Madriddal találkozott a BL-ben.

A fővárosiak jelenlegi edzője, Luciano Spalletti nemrégiben úgy fogalmazott, hogy Totti csak „egy a sok AS Roma-játékos közül”, most mégis kalapot emelt a klublegenda előtt. „Azt akarom, hogy négy vagy öt Totti legyen a csapatunkban. Ha nem játszatom, az emberek haragszanak rám, de szeretnék mást is olyan remek futballistává tenni, amilyen ő. Egy nagyszerű játékos nem elég” – magyarázta Spalletti a Sampdoria legyőzése után. A születésnapi bulira a szakvezető is meghívást kapott, amit tiszteletben tart és elfogad, de kijelentette, hogy nem marad sokáig, mert hagyni szeretné a játékosokat szórakozni.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

46 éve nem kezdett így a Hertha
A Bundesliga 5. fordulóját követően 10 megszerzett ponttal a tabella 6. helyén áll Dárdai Pál együttese, ennél acélosabb kezdésre legutóbb az 1970/71-es kiírásban futotta a berliniek erejéből.
Külföldi futball
Abramovics elvileg még bízik Contéban
A Chelsea labdarúgócsapatának orosz tulajdonosa, Roman Abramovics a gyenge rajt ellenére is bízik a csapat olasz edzőjében, Antonio Contéban.
Külföldi futball
Két hónap börtönt kapott a PSG jobbhátvédje
Hivatalos személy elleni erőszak miatt első fokon két hónapos börtönbüntetést és 600 eurós bírságot kapott Serge Aurier, a Paris Saint-Germain elefántcsontparti labdarúgója.
Külföldi futball
Lassulhat a City
Az angol bajnoki listavezető Manchester City labdarúgócsapata hetekre elveszítette egyik legjobbját, Kevin de Bruyne-t.
Külföldi futball
Üvegtérdű Öreg Hölgy
Az olasz bajnok Juventus két labdarúgója, Daniele Rugani és Kwadwo Asamoah is hosszabb időre harcképtelenné vált térdsérülés miatt.
Külföldi futball