Musorujsag
Élő Eredmények

Tinilányból Iron Lady

Tinilányból Iron Lady

facebook.com
Háromszoros olimpiai bajnokunk, Hosszú Katinka egy képet posztolt magáról közösségi oldalán, melyen az elmúlt négy olimpia akkreditációs képei szerepelnek. Ennek apropóján összeszedtük önöknek, hogyan szerepelt az úszónő négy olimpiáján, és persze megtekinthetik a képet is, amely mosolyt csalt olimpikonunk arcára.

Sokak számára meglepő lehet, de a 2004-ben 16 éves Hosszú Katinka athéni olimpián is részt vett, ebben az évben mutatkozott be a felnőtt mezőnyben, és 200 méteres gyorsúszásban a 31. helyen ért célba, 4:02.22-vel.

A 2008-as pekingi játékokon is versenyzett, itt már fő számaiban ugrott a medencébe. 400 méter vegyesen 12. lett 4:37.55-ös idővel, míg 200 méter vegyesen a 17. helyen végzett, 2:13.05-tel.

A londoni olimpia nem úgy sikerült neki, ahogyan azt eltervezte. Köztudott, hogy ezután váltott edzőt és kezdett együtt dolgozni férjével, Shane Tusuppal. Londonban mindenképpen dobogóra szeretett volna állni, azonban 400 vegyesen lecsúszott a dobogóról, 4:33.49-es idejével. A 200 méteres számokban nem sikerült pontszerző helyen végeznie, vegyesen 8., pillangón 9. lett.

El is érkeztünk az idei évhez, és túlzás nélkül állíthatjuk, ez az ő olimpiája volt. Három számban is a dobogó legfelső fokára állhatott, 400 vegyesen ráadásul 4:26.36-os világcsúccsal nyert. Érdekesség, hogy második olimpiáján úszott idejénél több mint 11 másodperccel úszott jobbat. 200 vegyesen olimpiai csúccsal nyert, 2:06.58-as idővel, a 2008-as ideje majdnem 7 másodperccel volt gyengébb. 100 háton megdöntötte Egerszegi Krisztina országos csúcsát, az új rekord 0:58.45. Egy ezüstérmet is szerzett 200 méter háton, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a 4×200 méteres gyorsváltóban pontszerző, hatodik helyezett lett a csapattal.

A fejlődés megkérdőjelezhetetlen, reméljük ez a tendencia Tokióban is folytatódni fog.

Íme a fotó, amely mosolyt csalt a bajai úszónő arcára:

További tartalmak