Musorujsag
Élő Eredmények

Rózsaszínbe öltözik a tatabányai sportcsarnok

m4sport.hu | Szerző: Miklós Rita
Október a mellrák ellen küzdelem hónapja. Az amerikai sportokban már évek óta szokás, hogy októberben minden mérkőzésen valamilyen rózsaszínű felszerelést hordanak és a rózsaszín szalagos kitűzőt viselik sisakokon, pólókon, kiegészítőkön. Egy ilyen kezdeményezéshez csatlakoztak a Tatabánya kézilabdázói is azért, hogy felhívják a figyelmet a súlyos kór megelőzésére.

Halom Borbála, a Mellrákinfo Egyesület vezetője megkeresésére csatlakozott a virtuális „Mozogj az életért” kampányoz a Tatabánya kézilabda-csapata, mellyel a rendszeres testmozgásra buzdítanak mindenkit, az egészség fenntartása és a rákos megbetegedés megelőzése érdekében.

A tatabányai kézicsapat az október 18-i Balmazújváros elleni találkozón „kampányol” majd a jó ügy érdekében. Harsányi Gergelyék külön erre az alkalomra készített, rózsaszín mezben lép majd pályára. Emellett  – az NFL-es logóhoz hasonlóan – készül egy külön erre az alkalomra készített logó is, ugyanis a cél az, hogy a kezdeményezésből hagyomány váljon és az amerikai példához hasonlóan, minden év októbere a rózsaszín szalag jegyében teljen.

Harsányi Gergely Fotó: Grundfos Tatabánya KC A rózsaszín is jól áll Harsányi Gergelynek, különösen, ha ilyen fontos célt szolgál vele. Fotó: Grundfos Tatabánya KC

A Balmazújváros elleni találkozón ráadásul nem csak a játékosok öltöznének rózsaszínbe, hanem a szurkolóktól is azt kérik, hogy valami rózsaszínű ruhadarabot vagy kiegészítőt viseljenek magukon. A szervezők segíteni is próbálnak ebben, hiszen az új logóval ellátott szalagokat fognak osztani a közönség tagjainak.

A figyelemfelkeltés és a megelőzés a csapat egyik célja a kezdeményezéssel, a másik pedig a már rákos megbetegedésben szenvedők megsegítése. Ennek érdekében a mérkőzés végén árverezésre kerülnek a játékosok által viselt (és aláírt mezek), az ebből befolyó összeget pedig adományként ajánlják fel egy ezzel foglalkozó szervezetnek.

További tartalmak