Musorujsag
Élő Eredmények

Jégcsarnok épülhet Ajkán

mti
A tömeg- és versenysport helyszíne lehet a jövő októberre megvalósuló ajkai jégcsarnok, amely a jeges sportok fogadásán túl alkalmas lesz a kulturális rendezvények lebonyolítására is - közölte Ajka polgármestere a városban tartott hétfői sajtótájékoztatóján.

Schwartz Béla, Ajka szocialista polgármestere elmondta, hogy az 5100 négyzetméteres jégcsarnok, amelyben 1800 négyzetméteres jégfelület kap helyet, 500 főre bővíthető lelátóval rendelkezik majd.

„A jégcsarnok 940 millió forintból valósul meg, melyből 658 millió forint a TAO-program tárgyi eszköz jogcímén elnyert összeg, 282 millió forint pedig saját forrás” – mondta Schwartz Béla.

Pákai Gergő, az Ajka Sport 2005. Sportingatlan-fejlesztő és -hasznosító Kft. ügyvezető igazgatója felidézte, hogy az Ajkai Óriások Jégkorong Klub 2015 januárjában alakult, idén pedig már három korosztály játszik a klubban, az ötven igazolt játékossal pedig három edző foglalkozik.

Az a cél, hogy minden évben egy korosztállyal bővüljön a klub, 2020-ban pedig már felnőttek is játsszanak a csapatban.

Palkovics Krisztián 223-szoros válogatott jégkorongozó azt hangsúlyozta, hogy a régió legnagyobb pályája valósulhat meg a közeljövőben, mely több ezer ember számára biztosít majd sportolási lehetőséget az év nyolc hónapjában a jeges sportoknak, míg a nyári időszakban kulturális programoknak ad majd otthont.

További tartalmak