Musorujsag
Élő Eredmények

„Elkényeztetett társaság” – alapos fejmosást kaptak az érdi lányok

M4 Sport
Az érdi kézilabdacsapat Debrecenben vendégeskedik a bajnokság ötödik fordulójában. Az Érdnek nem úgy ment a játék, ahogyan azt trénerük, Szabó Edina elvárta volna, ezért a találkozó 15. percében időt kért. A lányok rendes fejmosást kaptak a rendelkezésre álló fél percben, ami hatásosnak is bizonyult, ugyanis zsinórban négy érdi góllal a vezetést is átvették a vendégek.

A találkozó 22-22-es döntetlennel ért véget. A mérkőzés után Anton Tiselj, a hazaiak trénere az M4 Sportnak elmondta, az eredménnyel elégedett, de a mutatott játék hagyott némi kívánni valót maga után. Szabó Edina az Érd edzője először a sportszerűtlen szurkolásról ejtett szót, csak ezután értékelte a mérkőzést, elmondta: megdicsérte a lányokat, mert a fáradtság ellenére nagyot küzdöttek. Az edzők után mindkét együttes kapusa is értékelte a találkozót:

További tartalmak